Friss hírek

2004.10.18. 14:30

Bácsfi Diána: a Magyar Jövő Csoport öntötte le Churchill szobrát

A magát hungaristának valló Magyar Jövő Csoport tagjai öntötték le vörös festékkel Winston Churchill Városligetben álló szobrát, és ők rongálták meg a Budakeszi úton Ságvári Endre tábláját is - közölte hétfőn a szervezet vezetője, Bácsfi Diána.

BAMA

    Bácsfi Diána elmondta, a rendőrség őt hétfőn kihallgatásra idézte be, ahol információi szerint rongálással fogják meggyanúsítani. Felidézte: a  gyanúsítás alapjául szolgáló két eset, hogy júliusban a városligeti  Churchill-szobrot öntötték le ismeretlenek vörös festékkel, majd a  Budakeszi úton lévő Ságvári-táblát rongálták meg.
     Arra a kérdésre, hogy mit fog vallomásában elmondani a  gyanúsításról, kijelentette: "el fogom ismerni".
     Elmondta azt is: a csoport úgy döntött, beperli a budapesti  rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettesét, Lapid lajos ezredest.
     "A rendőrség arról tájékoztatott minket, hogy az október 15-ei  rendezvényünket egy területfoglalási engedélyre hivatkozva nem  tarthatjuk meg, annak ellenére, hogy júliusban megkaptuk az Andrássy  útra a vonulási engedélyt. Ez az alkotmányban biztosított  gyülekezési jognak a nyílt megsértése, (...) be fogjuk perelni ezért  Lapid urat" - jelentette ki.
     Azt is mondta, hogy az antifasiszta demonstráció miatt elmaradt  "megemlékezésüket" október 24-én megtartják a rákoskeresztúri új  köztemetőben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!