2004.10.29. 15:44
Átadták a Károli Gáspár-díjat
Juhász Tamás és ifj. Fekete Károly református, valamint Trajtler Gábor evangélikus lelkész, orgonaművész kapta az idén a Károli Gáspár-díjat; az elismeréseket Hiller István kulturális miniszter nevében Gulyás Kálmán, a kulturális tárca egyházi kapcsolatokért felelős címzetes államtitkára adta át ma Budapesten.
[caption id="" align="alignleft" width="110"] Károli-szobor Göncön
[/caption]Az 1996-ban alapított díjat évente egyszer, a reformáció emléknapja, október 31-e alkalmából adják át.
Az elismerést szakmai kuratórium javaslata alapján azoknak adományozzák, akik a biblikus tudományokban, illetőleg a teológiában kimagasló eredményeket értek el. A díjjal bronz emlékérem, oklevél és háromszázezer forint pénzjutalom jár.
Ifj. Fekete Károly a debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora, tanszékvezető teológia professzora, a biblikus tudományok területén a gyakorlati teológia és a teológiatörténet kimagasló művelője.
1988-ban szerzett lelkészi diplomát, 1997. augusztus 1-je óta az egyetem rektora, emellett a református egyház zsinatának tagja. Sokat tett a magyar református énekügy fejlődéséért - hangzott el az ünnepségen.
Juhász Tamás a kolozsvári Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézet tanszékvezető teológia professzora. A református lelkész a romániai magyar protestáns teológia meghatározó alakja, folyóirat-szerkesztő, önálló kötetek, valamint tanulmányok és szakcikkek szerzője - hangsúlyozták a méltatásban.
Trajtler Gábor a Deák téri evangélikus gyülekezet kántora, az evangélikus egyház zenei igazgatója. 1952-ben szerzett lelkészi, 1959-ben orgonaművészi oklevelet. Negyven orgona készült közreműködésével, így például a Deák téri templom, továbbá a pannonhalmi és a tihanyi apátság hangszere. A kitüntetett a magyarországi Bach-tradíció ápolásának kiemelkedő alakja, különös tekintettel az oratóriumok mint énekelt bibliai szövegek előadására.