Ezotéria

2009.05.19. 09:35

Glória, a ragyogó aura

A szentképeken látható glória nem más, mint az alkimisták által gyakran emlegetett ragyogó, erős, látható aura. Szentek ugyan nem vagyunk, de mindannyian rendelkezünk egy bennünket körülvevő, elektromágneses mezővel. Ez az aura.

BAMA

Az auráról mondják, hogy az a lelki energia külső kiterjedése. Ha a test kimerül, veszélyben van vagy kiegyensúlyozatlan, akkor az elektromágneses mező, azaz az aura megsérül. Az aura a lélek és a test teljes térképe.

Gyűrűkbe zárva

Az aura tulajdonképpen hét összefonódott fénygyűrűből áll. Az első a test egészségi állapotát tükrözi. A második az érzelmeket, a harmadik az intellektust, a negyedik a tudatalattit reprezentálja (különösen a képzeletet és az intuíciót, a belső megérzéseket). Az ötödik gyűrű a felsőbbrendű én megjelenítője, míg a hatodik és a hetedik a lelki energiákat tükrözi.

Színesben látják

A testünket körülvevő külső energiamező mindenkinél más és más. De az aura mindenképpen három különálló auratestből áll: a fizikai, az éteri és a virtuális auratestből.

A fizikai auratest a test felszínétől három-harmincöt milliméterre kezdődik. Fényes fehér vagy világoskék színű. Egészséges embernél ez az energiamező tiszta, fényes és állandó.

Az éteri auratest megegyezik a fizikai auratesttel. Leginkább ködös, világoskék vagy szürke füstnek látszik: a test felületéből kettő-tíz centiméterre sugárzik ki. Ezt viszonylag kevesen látják. A virtuális auratest öt-tizenöt centiméterre terjed az éteri auratesten túl.

Az aurával foglalkozók említenek egy úgynevezett színközpontot is, ami átragyog az elektromágneses mezőn. Ezek a színek az „auralátók” számára könnyedén érzékelhetők, mi több, ennek alapján adják "diagnózisukat” is. Megkülönböztetnek rózsaszínes-piros, kékeszöld, kék, mályva és sárga árnyalatokat. A különböző tónusok jelzik az egészségi állapotot, a kiegyensúlyozottságot és a lelki energiát. A kimerült beteg test aurája vékony és fakó, erőnk teljében viszont fényesen ragyog.

Pörög erre, pörög arra

Az aurát bizonyos „energiagenerátorok” hozzák létre, ezeknek csakra a neve. Mivel az aura színes, és a csakrák auránk részei, ezért a „látók” a csakrákat is színesben érzékelik. A szanszkrit eredetű kifejezés fénykereket jelent. Az elnevezés azoktól a „látóktól” (vagy tisztánlátóktól) ered, akik már az ősidőkben képesek voltak az emberi aurát és csakráit észlelni: látni. A csakra forog, ezért úgy néz ki, mint egy mozgó kerék. A csakra az óramutató járásával megegyező irányban pörög, amikor a környezetből energiát vesz fel. Az ellenkező irányba mozog, ha energiát ad le. Az emberi testben hét fő csakra, azaz energiaközpont van. A gerinc mentén, a farkcsonttól a fejtetőig sorakoznak. Folyamatosan forgó, örvénylő, energiakerekek, amelyek normális esetben folyamatosan újratermelik az energiát.

Sokat a zöldben!

A hét csakra együttműködik egymással, de mindegyiknek megvan a maga funkciója is. Ha valamilyen okból megszűnik a test energiaellátása, azaz az ember éhezik, a szervezet képes bizonyos ideig a csakrákon keresztül energiát felvenni – állítják az ősi szemlélet követői. Energiánkat fákkal, növényekkel, állatokkal, ásványokkal és más emberekkel kicseréljük. Nagyvárosban romlik, a zöldben való tartózkodás során javul energiaellátásunk.

Csakrák és mirigyek

Az első csakra a gerinc aljánál, a keresztcsont és a farkcsont között
helyezkedik el. Innen származik – az ősi indiai elmélet szerint – minden
fizikai érzékelés. Gyökér- vagy alapcsakrának hívják. Az ivarmirigyeket
befolyásolja.

A második, a lépcsakra, a köldök alatt található. Az érzelmek helyének jelölik. A nyirokmirigyekre hat.

A harmadik, a szegycsont kiindulásánál, kicsivel a mellkas alatt helyezkedik el, napfonatcsakrának (plexus solaris) hívják. A mellékvesére és az epehólyagra fejt ki hatást. Itt születnek a gondolatok, a döntések és a vélemények.

A negyedik energiaközpont a szívcsakra. Összeköti az anyagot és a szellemet. A mellkas közepén található, a szívvel egy vonalban. A csecsemőmirigyre hat.

Az ötödik a torokcsakra, az univerzumot összetartó erő. A pajzsmirigy működését befolyásolja.

A hatodik az úgynevezett harmadikszem, a homlok közepén. Ez biztosítja a jövővel való kapcsolatot. A tobozmirigyre hat, szemöldökcsakrának is hívják.

A hetedik csakra a fejtetőn található. Az agyalapi miriggyel áll kapcsolatban. Ezt a legfontosabb energiaközpontot koronacsakrának nevezik. Itt olvad össze lelkünk Istennel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!