hasznos időtöltés

2020.09.03. 10:06

30 ezer fiatalt segített munkatapasztalathoz a nyári diákmunka program

A kormány idén 3 milliárd forintos keretösszeggel támogatta a diákok szünidei munkavállalását. A programban a 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulók vehettek részt júliusban és augusztusban.

Gödöllõ, 2020. július 31. Horváth Diána felszolgálótanuló nyári diákmunkán a gödöllõi Erzsébet királyné étteremben 2020. július 31-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

„Az elmúlt időszakban mintegy 30 ezer magyar fiatal számára tettük lehetővé, hogy az iskolai szünetet hasznosan eltöltve, tisztességes fizetéssel és munkatapasztalattal gazdagodjon” – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A minisztérium csütörtöki közleménye szerint

a tanulók a programban két típusú – önkormányzati, illetve a mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás területén folytatott – diákmunkára jelentkezhettek.

Mindkét esetben legfeljebb két hónapra vállalhattak munkát, de míg előbbinél maximum napi 6 órában, utóbbinál már napi 8 órában is dolgozhattak.

Az önkormányzatok munkaviszonyban foglalkoztatták a diákokat, az állam pedig a munkabér mellett az azt terhelő szociális hozzájárulási adót is teljes egészében megtérítette a munkáltatóknak. Ennek megfelelően, napi 6 órás foglalkoztatás mellett, a szakképzettséget igénylő munkakörökben havonta bruttó 157 950 forintot, szakképzettséget nem igénylő munkakörök vállalásánál pedig bruttó 120 750 forintot kereshettek a tanulók. A mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás területén folytatott diákmunkát az állam szintén legfeljebb 2 hónapig támogatta 75 százalékban.

Bodó Sándor összegzése szerint 2020-ban az önkormányzati diákmunka dominált 26 500 fővel, a turizmus vendéglátás területén közel 3000, míg a mezőgazdaság területén 450 diák dolgozott. A legtöbben Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében vettek részt a programban, valamint Békés és Hajdú-Bihar megyékben is sokakat foglalkoztattak.

A kétfajta alprogram számos lehetőséget nyitott meg a fiatalok előtt: idén 91 munkakörben (például irodai adminisztrátor, hivatalsegéd, felszolgáló, recepciós, kisállattenyésztő, gyümölcs- és zöldségfeldolgozó) dolgozhattak – emelte ki az államtitkár.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!