Lélekemelő testtartások

2020.02.13. 10:57

Négy gyakorlat, amivel megteremtheti külső és belső egyensúlyát

A test és a lélek működése, illetve állapota között vitathatatlanul összefüggés van. Éppen ezért egy-egy rosszul beidegződött mozdulat kijavításával vagy egy egyszerű gyakorlattal a psziché is stabilizálható – olvasható a Vasárnap Reggel legutóbbi számában.

Két lábbal a földön

Sokan hajlamosak arra, hogy álldogálás közben a testsúlyukat egyik lábukról a másikra helyezzék. Ám ezzel a testtartással az ember bizonytalanságot, instabilitást sugároz a környezete felé... Álljon csípőszéles terpeszbe, a lábfejét kissé fordítsa kifelé! Fontos, hogy ne erőltesse a térdét! Feszítse meg, és picit húzza is be a hasát, ezzel munkára bírja a medencetájékot.

Nagy levegő, és kifúj!

A félénk ember egyik legszembetűnőbb ismertetőjegye, hogy stresszhelyzetekben igyekszik magát minél kisebbre összehúzni. A görnyedt testtartás azonban akadályozza a tüdő tágulását, ezáltal pedig korlátozza az élet egyik legalapvetőbb feltételét, a légzést. A nagy döntések előtt nyújtózzon egyet, és vegyen mély levegőt! Ha hiszi, ha nem, már ettől erősebbnek érzi majd magát.

Fel az állal!

A leszegett fej feszültséget, menekülni vágyást és szégyenérzetet sugall. Ahányszor csak teheti, gyakorolja a helyes fejtartást: üljön egyenesen, lazítsa el a vállát, és húzza ki magát, mintha a feje búbjánál tartaná valami odafentről. Figyeljen oda arra, hogy az álla 90 fokos szöget zárjon be a nyakával. Illessze a nyelvét a szájpadlásához, és lélegezzen mélyeket! Figyeljen oda arra, hogy minden kilégzésnél alaposan ürítse ki a tüdejét! Ez a gyakorlat kiválóan fejleszti a belső egyensúlyt.

Egy mosoly csodákra képes

Vegyen egy tollszárat, alaposan tisztítsa meg, és helyezze vízszintesen a metszőfogai közé. Figyelje meg, az arca automatikusan mosolyra húzódik! Ne erőltesse a nyakát, igyekezzen ellazulni, és tartsa így a tollat körülbelül 40 másodpercig! Ez az egyszerű gyakorlat aktiválja a nevetőizmot, mely az idegeken keresztül azt üzeni az agynak: minden a legnagyobb rendben.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!