Szavazásértékelés

2019.10.10. 11:00

Olvasóink számára a haza minden előtt

Százhetven éve, a szabadságharc bukása után, 1849. október 6-án Aradon kivégeztek tizenhárom magyar katonatisztet, illetve Pesten ugyanazon a napon Magyarország első független és felelős kormányának miniszterelnökét, Batthyány Lajost. Vajon mit üzen a mának az ő áldozatuk?

Fotós: Czeglédi Zsolt

2001 óta hivatalosan is a magyar nemzet gyásznapjaként szerepel a naptárban ez a szomorú nap, amikor az ország főterén, a budapesti Kossuth Lajos téren, a Parlament előtt félárbócra engedik a piros-fehér-zöld lobogót. Ennek apropóján legutóbbi olvasói szavazásunk keretei között azt firtattuk, vajon mit üzenhet az 1848/49-es szabadságharc vértanúinak a nemzetért – végső soron értünk egyen-egyenként – meghozott áldozata a mának.

A voksolók többsége – sőt több mint a fele, 52%-a – azt a válaszlehetőséget jelölte meg, amelyen keresztül nem pusztán a tizenhárom tábornok iránti nagyrabecsülését fejezhette ki, hanem egyúttal a legvilágosabban bizonyságot tehetett hazaszeretetéről is. Ők a korszak egy másik nagy szülöttének, Kölcsey Ferencnek az általunk segítségül hívott mondatával tudtak a felkínált lehetőségek közül leginkább azonosulni: „A haza minden előtt.” Ezen olvasóink számára bizonyosan nem kérdés, hogy mi a teendő, ha egy szélsőséges történelmi helyzetben meg kell védeni közös otthonunkat, vagy más módon kell kiállni nemzeti közösségünk javáért. Ők azok, akik ott voltak a mohácsi síkon, Bocskai vagy Rákóczi, majd Kossuth és 1956 zászlaja alatt is. Köszönjük nekik az önfeláldozás hajlandóságát mindannyiunkért!

Mit üzen a mának az aradi vértanúk áldozata?

Mindmáig nem koccintok sörrel. 8%

Máig rossz pont ez az osztrák sógoroknak. 10%

Azt, hogy a haza minden előtt! 52%

Semmit. Már rég túl vagyunk ezen az egészen. 30%

Az olvasók 8 és 10%-át megérintő válaszlehetőségek sem állnak szellemiségükben távol a fentiektől. Az előbbi csoport tagjai azt tartották fontosnak hangsúlyozni az aradi vértanúk emlékezete kapcsán, hogy őrzik azt a feltehetően nem teljesen autentikus, de az elmúlt 170 év során valamikor mégiscsak kialakult szép magyar hagyományt, hogy magyar ember sörrel nem koccint. Ők, százötven év ide vagy oda, továbbra se ütik össze a habos nedűvel megtöltött poharaikat, hiszen a legenda szerint Haynau pribékjei így ünnepelték meg a tizenhárom magyar vitéz vesztét. Köszönjük nekik, hogy nem hagyják veszni, megőrzik nekünk ezt a nemzeti sajátosságunkat!

Akik a válaszadók 10%-át teszik ki, osztrák szomszédainknak dörgöltek az orruk alá. Fekete pontot adva nekik az 1849-es történésekre és talán a történelmünk más szakaszaira gondolva is. Anélkül, hogy kétségbe vonnánk igazságukat, arra figyelmeztetünk, voltak a sok évszázados együttélésnek és a máig tartó szomszédságnak azért derűsebb időszakai is, amelyek jó gyümölcsöt teremtek mindkét nemzet számára. Bízzunk benne, úgy fordul a történelem kereke, hogy a jövőben ezek a szépen gyümölcsöző korszakok lesznek többségben népeink kapcsolatában.

Olvasóink szűk egyharmada, egészen pontosan 30%-a válaszolt úgy, hogy nekik semmit sem üzen Arad. Szerintük „már rég túl vagyunk ezen az egészen”. És valóban, az aradi tizenhármat már nem lehet visszahozni, és Haynaut sem lehet felelősségre vagy Ferenc Józsefet sem kérdőre vonni. Viszont abban talán ők is egyetértenek, hogy bár voltak, akik megpróbálták, a múltat mégsem lehet végképp eltörölni. Egyrészt azért nem, mert a jelen és a jövő is abból következik, azaz egyszerűen hatással van ránk. Másrészt pedig azért nem, mert – ahogy szavazásunk is erről tanúskodik – még mindig sokan vannak azok, akik az erőt hétköznapi vagy nem éppen hétköznapi küzdelmeikhez, az azokban való helytállásukhoz annak szép példáiból, többek között a szabadságharc hőseinek példájából merítik.

Borítókép: Hagyományőrző honvédek az aradi vértanúk kivégzésének 170. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen Aradon, a vértanúk emlékére állított Szabadság-szobornál, a nemzeti gyásznapon, 2019. október 6-án

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!