környezettudatos szórakozás

2019.06.24. 20:40

Karibi stílusú vízpartot hoztak össze

Sóderbánya volt, de most már a Lupa-tó a legkisebb magyar tenger.

Forrás: MTI

Fotó: Mohai Balázs

„A nemrég még sóderbányaként működő bányató, ahol tilos volt a fürdőzés, ma már egy, a karibi szigetvilágot idéző, pálmafás, fehérhomokos ”tengerparttá„ alakult, koktélbárokkal, éttermekkel és számos szolgáltatással. A strandoláson túl kipróbálható a vízisportok sora és van családi strandrész számos aktivitással” – mutatta be Gerendai Károly a Lupát, ami három év alatt rengeteget változott, de elmondása szerint még számos ötlet vár megvalósításra. Felépítettek egy többszáz fős rendezvényházat, ahol Gerendai szerint esküvőktől a céges rendezvényekig bármit meg lehet valósítani.

Sport

A Lupán több tucat sport várja a látogatókat is a nyári hónapokban. Számos versenyt rendeznek a vízen és a parton egyaránt, de rendszeres edzéslehetőséget is biztosít mind a szabadidős, mind a versenysportolóknak. Az aktív élmények és a versenyek mellett edzőtáborokkal, napközis gyermek sporttáborokkal, sportnapokkal csalogat mindenkit, aki Budapesten jár, hiszen a belvárostól nem kell sokat utazni ahhoz, hogy a Lupa-tó partjára érjenek a fürdeni vágyók.

Gasztronómia

Míg az Öböl Strandon elsősorban hagyományos strandbüféket találunk, a LUPA Beach “gasztrosétányán” egyszerre ott vannak a tipikus strand ételek és a különlegesebb fogások. Az olyan klasszikusok, mint a lángos, palacsinta, hot dog, hamburger, pizza, gyros vagy a hekk mind megtalálhatók, hiszen a két strandon összesen 27 vendéglátóegység nyújt sokszínű kínálatot. De, ha valaki a minőségi étkezés híve, akkor sem kell csalódnia. Minden második csütörtökön speciális tematikus gasztro estek is várják a látogatókat, ahol éppúgy lesznek mediterrán vagy borvacsorás estek, mint grillezős vagy bográcsos vacsorák.

Család

A Lupa nagy előnye, hogy nagyon közel, egyenesen a főváros határába hozza a tengerparti életérzést. Különösen kedvező ez a kisgyermekes családoknak, hisz’ nem kell órákon át csomagolni, hogy aztán hosszas autózást követve érjük el a napsütéses vízpartot. A családi strandolásra kialakított részen – a játszótéren túl – vízivár, trambulinpark, vízi dodzsem és ugrálóvár is csalogatja az apróságokat. De a jegyárak kialakításánál is gondoltak a családokra, ahogy a Gyerek Beach részen külön gyerek wc található, sőt a családok részére optimalizált partszakaszon a dohányzást is tiltott.

Újítások

Az idei újításokról Gerendai elmondta, hogy teljesen megújult az Öböl Strand rész, ami mérsékeltebb jegyárakkal várja a látogatókat. Az Öböl partszakaszát befüvesítették, és a zöld partszakaszhoz zöld szemléletet is társul, ahol szelektíven gyűjtik a szemetet, bevezetik a visszaváltható repoharat, megszüntetik a szívószálat. Az Öböl partja mellett felépült egy glamping, azaz egy magasabb színvonalú, ágyakkal felszerelt, nagyméretű sátrakból álló kemping, de megújult a Lupa parkolója is. Hogy még könnyebb legyen kijutni, idén már direkt buszjárat is közlekedik a belvárosból a Lupa-tóhoz.

Jövő

Gerendai Károly elmondta, szeretnék a tó északi partjánál található horgász részt is egy kiemelkedő minőségű horgászcentrummá felfejleszteni, illetve a szálláskapacitást bővíteni és a kínálatát színesíteni.

Környezettudatosság

Ez ma Magyarországon a legtisztább vizű tó, ami ráadásul észak déli irányban mozog napi 5 métert, a környező sóderen keresztül átszűrődve, ezért komoly öntisztulási képessége van, de ennek ellenére fontos, hogy az egyre jelentősebb számú látogató esetén is megmaradjon a kiváló vízminőség, ezért az élővilág tudatos optimalizálásától a nem elektromotoros vízijárművek tiltásáig sok-sok mindent tesznek a vízminőség megőrzésért. Persze nemcsak a víz megóvása fontos, hanem az is, hogy a környezete se szenvedjen maradandó károkat, ezért a látogatók környezettudatos nevelésére is nagy hangsúlyt helyeznek. Ezt szolgálják a területen belül használt elektromos járművek, vagy a Lupa hulladék minimalizálási programja, aminek lényege, hogy egyre több olyan megoldást alkalmaznak, amivel elkerülhető a felesleges szemétképzés.

Borítókép: Strandolók a kánikulában a budakalászi Lupa-tónál 2017. augusztus 4-én.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!