esztétikum és egészség

2018.10.19. 10:14

A fogápolás nem csak a csábító mosoly miatt fontos

Ha ügyelünk a szájhigiéniára, sok későbbi bajt előzhetünk meg.

A megfelelő ápolással elkerülhetők a leggyakoribb fogbetegségek – írja a Test&Lélek magazin cikke alapján a Vasárnap Reggel.

Ezeket jobb elkerülni

Fogszuvasodás

Azok a szájban élő baktériumok okozzák, amelyek savat állítanak elő bizonyos élelmiszerekből. A termelődő sav aztán megtámadja a fogakat, és kioldja belőlük az ásványi anyagokat. Ennek következtében apró lyukak keletkeznek a fogzománcon, és megindul a szuvasodás. A savtámadást számos tényező befolyásolja, például, hogy az egyes ételek és italok milyen mértékű savasodást okoznak, és mennyi ideig vannak a szájban. Szerencsére a nyál képes semlegesíteni a savak egy részét, és visszajuttatni a fogzománcba a kioldott ásványi anyagokat. A lefekvés előtti fogmosás különösen fontos, ugyanis a nyálképződés alvás közben lelassul, sőt, teljesen le is állhat, így a fogak éjszaka extrém mértékben ki vannak téve a tartós savtámadás veszélyének.

Parodontózis

A fogszuvasodás mellett ez a második leggyakoribb fogbetegség. A parodontózis éveken át panaszmentes lehet, így gyakran későn fedezik fel a fogkőben található baktériumok által okozott betegséget. A baktériumokban lévő mérgek ingerlik a fogínyt, így az begyullad, és vérezni kezd. A nedves szájüregben a kórokozók elszaporodnak, és közvetlenül a vérbe jutnak. Mivel az érrendszer az egész szervezetet behálózza, a baktériumok mindenhová eljutnak, és más szervekkel kapcsolatos betegségeket is okozhatnak.

Mivel ápolja?

Fogkefe

Nem az a lényeg, hogy elektromos-e, vagy kézi, sokkal fontosabb, hogy a sörték puhák és lekerekítettek legyenek, a fej pedig rövid és kicsi, hogy a leghátsó zugokba is beférjen. Mindenesetre az elektromos változat kényelmesebb, hiszen ez automatikusan elvégzi a helyes tisztító mozdulatokat. A fogkefe nyaka inkább egyenes legyen. Azok, amelyek szögben hajlanak, nem mindig irányíthatóak kellő precizitással.

3 perc

A reggeli és esti, kb. 3 perces fogmosás mindenki számára kötelező. Fontos szabály, hogy kávé, bor, valamint gyümölcsök fogyasztása után legalább félórát várni kell a művelettel, mert az említett élelmiszerekben lévő savak által felpuhított fogzománc igen sérülékeny!

Fogkrém

Számtalan típusa létezik, így könnyű rátalálni a megfelelő termékre. Általános jó tanács, hogy a speciális fehérítő fogkrémeket nem ajánlatos mindennap használni! A gyermekek számára kellemes ízű, lehetőleg minél kevesebb adalékanyagot tartalmazó terméket válasszon, és igyekezzen játékos formában felkelteni a kicsiben a fogmosás iránti vágyat.

Fogselyem

A fogfelület közel 30 százalékát egyszerűen nem lehet elérni a fogkefével. Pedig a fogak között lerakódott lepedék hamar elkezdi „enni” a fogakat... Ezen részek ideális tisztítója a fogselyem, amit mindennap ajánlott használni!

Hibák a fogmosás során

Túl erős nyomás

A legtöbb ember túl nagy erőt fejt ki fogmosás közben. A szakemberek a 200 g erővel történő nyomást tartják ideálisnak. Egyszerűen ellenőrizheti, jól csinálja-e: vegyen elő egy konyhai mérleget, és nehezedjen rá az ujjával – meg fog lepődni, milyen hamar eléri az említett határértéket!

Régi fogkefe

Ajánlott 2-3 havonta cserélni a fogkefét vagy a fejet. Szájüregi gyulladás, valamint komolyabb cseppfertőzéses megbetegedések után ugyancsak érdemes váltani.

Rossz irány

Jegyezze meg, a fogkefét nem összevissza, hanem a piros (fogíny) felől a fehér (fog) felé kell mozgatni!

Borítókép: Shutterstock / George Rudy

Ezek is érdekelhetik