Kell a magány?

Az élet csak rohan, minden pörög, az információk ezrével zúdulnak ránk, és annyi mindent akarunk, hogy már azt sem tudjuk, mit akarunk igazán. Az élet nem elég jó, ha nincs benne egy filmbe illő párkapcsolat, a gyönyörű és okos gyerekek, a napfényes ház, a kutya meg az a szép kis autó. És persze nem mindegy, mit eszünk, hogy nézünk ki, mit sportolunk, mit teszünk a szabadidőnkben, hova utazunk, és így tovább.

Magány vagy egyedüllét?

Űzzük az álmainkat, a céljainkat, aztán egyszer csak ráébredünk, hogy lehet nekünk szép házunk, jó munkánk, és gyönyörű gyerekeink, mégis egyedül vagyunk. Pont az a társ, akivel mindent megosztanánk, vagy azok a barátok, akikkel igazán meg lehet beszélni az élet dolgait, esetleg a családtagjaink, akikre mindig számítani szerettünk volna… pont ők nincsenek. És hiába van körülöttünk rengeteg ember, mégis magányosnak érezzük magunkat.

Nem, ez nem kell. Ennek nincs semmilyen haszna, és nem jó semmire. Pláne, ha annyira magányos valaki, hogy szinte nincs kihez szólnia – határozottan nem jó állapot. Valamit viszont megmutat: csupa olyan döntést hoztunk az életünkben, amik végül ide vezettek. Elég, ha az ember egyszer úgy dönt, nincs szüksége társra, mert az csak gond (hazudik, kihasznál, megcsal, tönkretesz, kinek mi), és végül ez úgy befészkeli magát a fejünkbe, hogy később esélytelen lesz bármilyen párkapcsolat. Vagy ha egyszer komoly vitába keveredtünk valamelyik családtagunkkal, és mindketten túl büszkék vagyunk ahhoz, hogy valaki békülni kezdjen: egy életre eltávolodhatunk egymástól. Sok ilyen kis döntés eredményezi végül az igazi magányt, és ezért nem szabad mindig másokat okolni. A szeretteinket szeretni kell.

Három lépést hátra

Az egyedüllét viszont egy egész más állapot. Az arról szól, hogy kihátrálunk a hétköznapok zajából, zűrzavarából, és egy kicsit leválasztjuk magunkat mindenki másról. Akár egy óra meditálásról, akár több heti, több havi visszavonultságról van szó, kifejezetten hasznos lehet, ha mindezt önszántunkból tesszük. Ettől még az ember elvégzi a munkáját, törődik a családjával, a barátaival, épp csak kihátrál egy kicsit az életből, és messzebbről szemléli azt.

Ez lehetőséget ad arra, hogy jobban megismerd önmagad és a saját életed. Távolabbról nézve sokkal racionálisabban lehet szemlélni dolgokat, embereket és eseményeket, és ha egyedül vagyunk, nem befolyásolnak mások gondolatai, véleményei és elvárásai. Az egyedüllétben ez a legjobb: önálló gondolatokkal értékelni az élet eseményeit, és lehetőséget kapni arra, hogy külső behatás nélkül szemléljük önmagunkat és hozzuk meg döntéseinket.

Ha viszont nem önszántunkból találjuk magunkat egyedül, nézzük meg, mit üzen ez az állapot. Talán itt az ideje egy kis elvonulásnak. Talán nem olyan dolgokat tettünk, amiket kellett volna, és azért találtuk magunkat egyedül. Talán csupa remek dolgot tettünk, és a régi életünk, a hátráltató szereplőkkel lemorzsolódtak. Az egyedüllét mindig egy lélegzetvételnyi szünet az élet rohanásában. Örüljünk neki, és használjuk okosan.