Összetett program

2022.06.29. 16:07

A Tisza forrásvidékén javít a hulladékhelyzeten a Diageo és a PET Kupa

Folyótisztítási és hulladékgazdálkodási programot indított a Tiszai PET Kupa és a Diageo alkoholos italgyártó és forgalmazó vállalata - közölték a CALL-Action program szervezői szerdán.

A közlemény szerint 

évi mintegy 10 ezer tonna hulladék érkezik Ukrajnából és Romániából a Tiszán, amelynek fő oka a megfelelő hulladékkezelési rendszerek hiánya a felvízi országokban.
Bitter Zsuzsanna, a program koordinátora a közleményben elmondta: 

a CALL-Action program két évében kárpátaljai vállalkozók bevonásával, legalább 690 tonna szelektív hulladék összegyűjtésével, válogatásával és hasznosításával követendő példát mutatnak és legalább 120 ezer, a Tisza mentén élő ember életfeltételén javítanak. 

Hozzátette: a Diageo anyagi támogatást, a PET Kupa gyakorlati szakértelmet és megvalósítást ad a projekthez.
A tájékoztatás szerint Kárpátalján a hulladékszállítás nehézkessége vagy teljes hiánya miatt körülbelül 3 millió tonna kezeletlen szemét halmozódott fel, miközben annak jelentős százaléka újrahasznosítható lenne. A hulladék jelentősen szennyezi a mellékfolyókat és a Tiszát, amelynek folyásiránya Magyarországra hozza a szemetet, hazánkban is jelentős természeti károkat okozva.
Közölték: a projekt első lépcsőfoka a hulladékgyűjtési kapacitásnövelése. Ennek keretében szelektív hulladékgyűjtő pontokat hoznak létre, fejlesztik a szelektív hulladékgyűjtést az iskolákban, köztes hulladékfeldolgozó pontokat hoznak létre és modernizálják a hulladékszállító járműveket. A második lépés a hulladékfeldolgozási kapacitás növelése, amely a már létező telepek infrastruktúrájának és eszközeinek fejlesztését jelenti. A projekt harmadik lépcsőfoka a folyótisztítás, amelynek keretében bevált és innovatív módszerekkel gyűjtik össze a folyókban összegyűlt szemetet a Tisza vízgyűjtő területén. Ilyen módszer például a Borzsa folyón létesített szitka, amelynek hálós rendszere a folyón úszó hulladékot fogja fel, ezt kiemelve megakadályozható, hogy a Tiszába kerüljön. A folyóból kitermelt hulladék jó része PET-palack, amely így újrahasznosítható lesz. A régióban ezen túl előadásokkal, oktatási programokkal kívánják felhívni az emberek figyelmét a megfelelő hulladékgyűjtésre és az újrahasznosítás jelentőségére - írták.
Ábrahám Gergely, a Diageo európai partner országok vállalati kapcsolataiért felelős vezetője arról számolt be, hogy 

a programban kulcsszerepet kapnak a PET Kupa ungvári és beregszászi szakmai partnerei, akik Kárpátalján több éve dolgoznak a lakossági szelektív hulladék begyűjtésén és feldolgozásán. 

A cég anyagi támogatásából bővült az eszközparkjuk, így egy anyagszállításra alkalmas kisbusz és motor is segíti a hulladék szakszerű szállítását. A felszereltséget egy targoncával is bővítették, amely segítségével a bálázott hulladékot már nem kézi erővel, hanem gépesítve lehet mozgatni, ezzel is segítve a begyűjtött hulladék telephelyi logisztikáját - mondta. Április végén a Diageo és a PET Kupa Dinnyéshát közelében közösen takarítottak ki egy erősen szennyezett ártéri területet: 100 zsáknyi, azaz nagyjából 600 kilogramm hulladék gyűlt össze, amelyet még aznap együtt szelektáltak a PET Kupa kiskörei Folyómentő Központjában - közölték.

Borítókép: illusztráció; önkéntesek PET-palackokkal töltött zsákokat pakolnak le egy kishajóról a Tisza partján, Tiszaszőlős közelében 2020. november 11-én (MTI/Czeglédi Zsolt)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!