Újabb díj

2022.02.21. 16:27

Portugál elismeréssel díjazták Karikó Katalint és kutatótársait

A portugál BIAL Alapítvány az orvosbiológia területén az elmúlt tíz évben közölt kiemelkedő színvonalú és tudományos jelentőségű publikációk elismerésére létrehozott díját kapta meg Karikó Katalin szerzőtársaival egy 2017-ben, a Nature folyóiratban megjelent cikkéért.

A Szegedi Tudományegyetem a díjról beszámoló hétfői közleménye szerint a ma már a Pfizer-BioNTech és a Moderna Covid-19 elleni védőoltásában is alkalmazott mRNS-technológiát bemutató cikk első szerzője Pardi Norbert volt, aki Karikó Katalinhoz hasonlóan Szegeden végezte egyetemi tanulmányait. A 37 kutató közös munkájaként még a világjárvány előtt megszületett cikk áttörést jelentett a vakcinatechnológiában. 

A kutatási jelentés leírta a betegségek kezelésére szolgáló mRNS-vakcina kifejlesztésének összetett munkáját, és bemutatta annak hatékonyságát egerekben és majmokban.

A 300 ezer euróval járó elismerést pénteken Drew Weissman, a Pennsylvaniai Egyetem professzora és egyik fiatal munkatársa, Michael J. Hogan vette át a Lisszabonban rendezett ünnepségen, amelyen jelen volt Marcelo de Sousa portugál köztársasági elnök is.

Borítókép: Karikó Katalin és Pardi Norbert (Soós Lajos/MTI)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik