Sebezhető fajok

2021.08.02. 16:47

Ikreket hozott világra egy állatkerti óriáspanda

A kölykök alig néhány héttel az után születtek, hogy Kínában is levették a veszélyeztetett fajok listájáról az óriáspandát.

Fotós: Shutterstock

A két kispanda hétfőre virradóra született a franciaországi Beauval állatkertjében. A nőstény Huan Huan bocsai 149 és 129 gramm súlyúak.

Mindketten rózsaszínűek, mindketten pufókok és egészségesek – közölte Rodolphe Delors, az intézmény igazgatója.

Azt viszont nem lehet tudni, hogy párzás vagy mesterséges megtermékenyítés révén fogantak-e a kölykök. A gondozók ugyanis egy márciusi hétvégén nyolcszor is együtt látták Huan Huant és párját, Jüan Zsit, az állatorovosok azonban biztosra akartak menni, és mesterséges megtermékenyítéshez is folyamodtak.

Az ikrek születését Kínából, a csengtui óriáspandavédelmi központból érkezett két állatorvos is felügyelte.

Huan Huan és párja 2012-ben érkezett Kínából Franciaországba, kölcsönadásukat akkor a Párizs és Peking közötti diplomácia kapcsolatokat elmélyülésének jeleként méltatták. Huan Huannak pedig négy éve már született is bocsa. Így Jüan Meng volt az első óriáspanda, amely Franciaországban született.

Az ikerpár alig néhány héttel az után jött világra, hogy Kínában is levették a veszélyeztetett fajok listájáról az óriáspandát, és átsorolták a sérülékeny fajok közé. A kategóriát azután változtatták meg, hogy a vadon élő óriáspandák száma a több évtizedes fajvédelmi erőfeszítéseknek köszönhetően elérte az 1800-at.

Az óriáspandákat Kínában évekkel azután sorolták új kategóriába, hogy a Természetvédelmi Világszövetség 2016-ben már több területen levette a veszélyeztetettek listájáról, és a sebezhetők közé helyezte őket. Akkor a kínai szakértők vitatták a döntést arra hivatkozva, hogy ennek alapján az emberek azt hihetik, csökkenthetők a védelmi erőfeszítések.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!