Inspiráló játékok

2021.08.04. 18:22

Barbie babát mintáztak a brit vakcina fejlesztőjéről

Eleinte maga a szakember is furcsállotta az őt ábrázoló figura ötletét.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az Oxford-AstraZeneca vakcina egyik fejlesztőjéről, a brit Sarah Gilbertről mintázott Barbie babát mutatott be az amerikai Mattel játékgyár. Az Oxfordi Egyetem 59 éves professzora elmondta, reményei szerint a róla mintázott baba arra fogja inspirálni a fiatalokat, hogy a természettudomány, a technológia, a mérnöki tudomány és a matematika területén helyezkedjenek el.

A Gilbert-babának hosszú, gesztenyebarna haja és méretes fekete szemüvege van, valamint sötétkék nadrágkosztümöt és fehér blúzt visel.

Azt kívánom, hogy ez a baba olyan karrierlehetőségekkel ismertesse meg a gyerekeket, amelyek létezéséről talán nem is tudnak – jegyezte meg a szakember.

A brit vakcinológus mellett az amerikai játékgyár Barbie babát mintázott további öt inspiráló nőről, akik a természettudomány, a technológia, a mérnöki tudomány és a matematika területén dolgoznak.

Közéjük tartozik Amy O'Sullivan sürgősségi nővér, aki a brooklyni Wycoff Kórház első koronavírusos páciensét kezelte, Audrey Cruz Las Vegas-i orvos, aki a diszkrimináció ellen küzd, Chika Stacy Oriuwa kanadai rezidens, aki a rendszerszintű rasszizmus ellen harcol az egészségügyben, Jaqueline Goes de Jesus brazil kutató, aki az új típusú koronavírus egyik variánsának genomszekvenálását vezette hazájában, valamint Kirby White ausztrál orvos, aki újrahasználható műtősruhát fejlesztett ki a pandémia alatt a frontvonalban dolgozó egészségügyi dolgozók számára.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!