2020-ban elmaradt

2021.07.24. 17:10

Megkezdődött a hagyományos temzei hattyúszámlálás

Megkezdődött kedden Angliában a hagyományos temzei hattyúszámlálás, a Swan Upping, amelyet tavaly elhalasztottak a koronavírus-járvány miatt.

A vörös, fehér és kék egyenruhába öltözött hattyúszámlálók a Windsor-kastély közeléből indultak útnak, hogy összeszámolják a mindenkori brit uralkodó tulajdonát képező bütykös hattyúkat (Cygnus olor).

A gyakorlat a 12. századig nyúlik vissza.

A tudomány és a hagyomány egyedülálló találkozásának számító cenzusra minden év júliusának harmadik hetében kerül sor. A szokásos öt nap helyett azonban idén három naposra zsugorodott a számlálás.

„A hattyúk hajdanán nagyon fontos éteknek számítottak és az udvari lakomákon szolgálták fel őket”

– mondta David Barber, a királynő hivatalos hattyújelölője (Swan Marker). Hozzátette: a hattyúszámlálás ma már kizárólag fajmegőrzési és oktatási célokat szolgál.

Barber és csapata kiemeli a vízből a madarakat – amelyek testsúlya akár a 15 kilogrammot is elérheti –, hogy megnézzék nincs-e rajtuk sérülés, amelyet általában halászhorgok okoznak. A hattyúfiókákat kiviszik a partra, hogy lemérjék a súlyukat és a hosszukat.

Barber szerint a kecses madarakat több veszély fenyegeti amiatt, hogy a korlátozások közepette egyre több ember időzik a folyók mentén.

„Soha ennyi hattyúra lövöldözéssel nem volt még dolgunk, mint a korlátozások idején”

– mondta a hattyújelölő, hozzátéve, hogy a szennyezés is nagyobb gondot jelent, mint korábban.

Borítókép: a brit hattyúszámláló bizottság tagjai bütykös hattyúkat fognak be a Temzén az angliai Berkshire grófságban, Staines és Windsor település között 2019. július 15-én

Ezek is érdekelhetik