kant keresnek

2020.02.17. 13:18

Cseh állatkert mentené meg a kihalástól a cebu szigeti disznót

A súlyosan veszélyeztetett cebu szigeti disznó (Sus cebifrons) megmentéséért indít tenyészprogramot a délkelet-csehországi Jihlavai Állatkert.

Forrás: Shutterstock

Az intézmény már el is hozott két kocát az észak-csehországi Decin állatkertjéből és jelenleg egy kant keres, hogy beindíthassa a programot.

Az állatkert munkatársa, Simona Kubickova szerint bár a cebu szigeti disznó nem örvend akkora népszerűségnek, mint például a tigris vagy a zsiráf, mindenképpen érdemes rá figyelmet fordítani.

„Nagyon valószínű, hogy hamarosan felkerül az emberiség által kiirtott állatfajok listájára”

- tette hozzá Kubickova.

Az új állatok kifutójának és lakrészének kialakítása csaknem 550 ezer cseh koronába (7,4 millió forint) került, amelynek döntő részét Vysocina kerület – Jihlava ennek a székhelye – állta.

A cebu szigeti disznó egykor a Fülöp-szigetek hat nagy szigetén élt. Egyik alfaja mostanra kihalt, másik alfaja pedig csak két szigeten fordul elő, amelyeken az élőhelyük szűkülése, a házisertésekkel való keresztezés, valamint a vadászat jelent fenyegetést az állatokra. A cebu szigeti disznó viszonylag kis termetű, szőrzete sötétszürke, orrán fehér csík fut keresztbe. A kanoknak sörényszerű, hosszú szőrzet fut a hátán.

Kubickova szerint a helyi gazdálkodók nehezen viselik, hogy a vadon élő disznók egyre közelebb húzódnak termőföldjeikhez.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!