áttörés

2019.04.15. 17:00

Először hoztak létre teljes szívet 3D-nyomtatással

A miniatűr szív létrehozásához emberi szöveteket használtak, de ahhoz még legalább tíz év kell, hogy tökéletesen működjön és beültethető legyen.

Forrás: Shutterstock

Fotó: HealthyTechSTUDIO

„Ez az első alkalom, hogy bárki, bárhol sikeresen megtervezett és kinyomtatott egy teljes szívet tele sejtekkel, véredényekkel és kamrákkal” – mondta el Tal Dvir professzor, a kutatás vezetője.

Mindeddig a tudósok csak egyszerű szöveteket tudtak sikeresen nyomtatni, véredények nélkül. Dvir annak jelentőségét is kiemelte, hogy a szívet egy páciens saját sejtjeivel és biológiai anyagával alkották meg, hogy kizárják a kilökődés veszélyét.

A nyomtatás mintegy három órát vett igénybe. Az elkészült szív nagyjából akkora lett, mint egy nyúl szíve. „Ugyanakkor a nagyobb, emberi szív ugyanezt a technológiát igényli” – hangsúlyozta Dvir.

A kutatók a következő lépésben laboratóriumi körülmények között gondozzák a kinyomtatott szívet és „megtanítják” arra, hogy úgy viselkedjen, mint egy valódi szív. Mint mondták, a most kinyomtatott nagyon egyszerű szív állapota a legjobban egy embrióéhoz hasonlítható.

Dvir magyarázata szerint a kinyomtatott sejtek kapcsolatba tudnak lépni egymással, de meg kell tanítani őket arra, hogy együttműködjenek. Amint ez sikerül, a tervek szerint kisállatokba – nyulakba vagy patkányokba – ültetik be a működő szíveket.

„Tíz éven belül talán a legjobb kórházakban már világszerte lesznek szervnyomtatók, és ez az egész csak rutineljárás lesz” – jósolta Dvir.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tavalyi jelentése szerint az iszkémiás szívbetegség és a szélütés okozza a legtöbb idő előtti halálozást világszerte.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!