Mosolygó alma, csengő barack, satöbbi

2018.10.10. 17:00

Ez a férfi létrehozta a 40 különböző gyümölcsöt termő fát

A fakülönlegesség a téli időszakban épp úgy néz ki, mint bármely másik, ágai kopaszak, hó fedi őket. Tavasszal azonban rózsaszín, fehér és piros virágok borítják, nyáron pedig több mint három tucat termés szakítható róla.

A különleges növényt a 40 gyümölcs fájának is nevezik, mivel 40 különböző gyümölcs – például cseresznye, őszibarack, nektarin, szilva és mandula – terem rajta. A fa nemesítése és gondozása a Syracuse Egyetem professzorának, illetve kortárs művésznek, Sam Van Akennek az érdeme – számol be róla a hirado.hu.

Van Aken tíz évvel ezelőtt, 2008-ban látott hozzá a munkához New York Állami Mezőgazdasági Kísérleti Állomásán, miután megvásárolta a helyi mezőgazdasági szervezet által működtetett, három hektáron elterülő gyümölcsöskertet. A professzor nem szerette volna, hogy az ízletes termést adó gyümölcsfák odavesszenek, ezért úgy döntött, hogy egyetlen fába beoltja az összeset.

A Tree75 nevet viselő fát végül 2011-ben ültette el a New Yorki egyetem campusán, és bár beletelt néhány évbe, mire eredményt tudott felmutatni, mára szó szerint „beérett” a munka gyümölcse: egyre bőségesebb termést hoz a fa.

Van Aken munkásságáról a National Geographic is közölt riportot, 2014-ben pedig beszédet tartott az eredményeiről.

Borítókép: részlet a National Geographic riportjából, melyet Sam Van Akenről készített.

Forrás: Youtube / National Geographic

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!