nagy túlélő

2018.06.17. 20:02

Baktérium segíthet az embernek levegőt venni a Marson

Egy nemzetközi kutatócsoport felfedezett ugyanis egy baktériumot, amely képes oxigént előállítani alacsony fényviszonyok és rideg körülmények között is.

Forrás: Shutterstock

A Földön több mint 2,5 milliárd éve jelen lévő Chroococcidiopsis nevű cianobaktérium fotoszintézisének folyamata lehet a kulcs az oxigéntermeléshez más bolygókon – vélik a kutatók.

Miközben a normális baktérium a napfényt használja ahhoz, hogy vízből oxigént termeljen, a Chroococcidiopsis ugyanezt a fotoszintézist képes elvégezni olyan gyenge fényviszonyok között, amilyenek a Marson is uralkodnak.

A kutatócsoportban részt vevő Ausztrál Nemzeti Egyetem tudósai közölték, remélik, hogy a baktérium működésének megértése segíthet abban, hogy oxigént termeljenek és életszigeteket hozzanak létre más bolygókon.

„Ez tudományos-fantasztikusnak hangzik, de az űrkutatási hivatalok és magánvállalatok szerte a világon megpróbálják ezt a törekvést megvalósítani a nem oly távoli jövőben” – idézte Elmars Krauszt, az ANU kutatóját az egyetem közleménye.

„A Föld oxidatív légkörét a cianobaktréiumok hozták létre” – tette hozzá.

A cianobaktériumok voltak az első oxigéntermelő fotoszintézist folytató élőlények. A földtörténet során jelentős szerepet töltöttek be a légkör oxigénnel való dúsításában. A Föld eredeti reduktív légkörét ezek az élőlények alakították át oxidatív légkörré mintegy 2,2-2,5 milliárd évvel ezelőtt.

„Amikor a fény alacsony szintű, és amikor csak vörös fény létezik, akkor egy teljesen más képességű fotoszintetikus gépezet kapcsolódik be. Ezek az organizmusok a fotoszintézist elméletileg munkára fogják levegő létrehozására, amelyet az ember belélegezhet a Marson” – magyarázta a kutató.

A cianobaktériumok bizonyos fajtáit megtalálták rideg körülmények között, például az Antarktiszon, vagy a Mojave-sivatagban az Egyesült Államokban, és a világűrben lévő Nemzetközi Űrállomás kísérleteit is túlélték.

Borítókép: Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!