Rocker olimpia

2018.02.21. 12:39

A magyar műkorcsolyázó AC/DC-re szedte szét a házat – imádják

Tóth Ivett úgy gondolta, nem árt egy kis formabontás, és elég ütős számokra mutatta be produkcióját a téli olimpián.

Ha olyan előadást látnak az emberek, mint a 19 éves műkorcsolyázó, Tóth Ivett előadása, könnyen előfordulhat, hogy széles közönséget vonz majd a téli olimpia. Amint felcsendült a legendás együttes Back in Black című száma, a közönség rögtön érezte az ütemet, a Thunderstruck már csak hab volt a tortán.

Az NBC kommentátorpárosának, Tara Lipinskynek és Johnny Weirnek kifejezetten nem tetszett a formabontó előadás, de a netes felhasználók egyként álltak ki a magyar versenyző mellett – adta hírül az origo.

Amint azt már korábban megírtuk, produkciójával Ivett bekerült a legjobb 24-be, amivel kvalifikálta magát a pénteki döntőre. Az említett kommentátorpároson kívül – akik közül az egyiket Thunder Levin író, rendező egyenesen hülyének nevezett – elárasztották a Twittert a rajongó bejegyzések.

Juliet Macur, a New York Times sportújságírója egyenesen az új kedvencének nevezte a magyart, és konkrétan úgy érezte magát, mintha egy NFL-meccsen, vagy a kondiban lenne.

A tévés Jerry Steffen szerint Johnny Weir kommentátor egész egyszerűen azért nem szerette a produkciót, mert nem érti az együttes dalszövegét, és amit Ivett lenyomott a jégen, az egyedi volt, izgalmas és élvezetes. Egyszóval rock & roll!

Még a washingtoni DC Heavy Metal is felkapta a fejét Ivett szegecsekkel kirakott fellépőruhájára – na meg persze a zenére -, amelynek hátán az AC/DC gitárosa, Angus Young kapott helyet az ikonikussá váló ördögszarvakkal.

Egy szó, mint száz, Ivett előadása minden tekintetben nagyot szólt.

Borítókép: Tóth Ivett az AC/DC ausztrál rockzenekar szólógitárosát, Angus Youngot ábrázoló mellényt visel a női műkorcsolyázók rövidprogramjában a phjongcshangi téli olimpián a Kangnung Jégcsarnokban 2018. február 21-én.

MTI Fotó / Czeglédi Zsolt

Ezek is érdekelhetik