Digitália

2023.11.30. 11:09

Megregulázza a TikTokot a magyar Gazdasági Versenyhivatal

Globális hatása is lehet annak a kötelezettségvállalásnak, amelynek végrehajtását a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) írta elő a TikTok számára.

MTI

Forrás: Shutterstock

Az Egyesült Államokban bejegyzett, kínai tulajdonú videómegosztó-szolgáltató a magyar nemzeti versenyhatóság vizsgálatának következtében egy sor olyan intézkedés végrehajtását volt kénytelen vállalni, amelyek biztosítják, hogy javuljon a TikTok kommunikációja, a fogyasztók megismerjék a platform jellemzőit és tudatosabb döntéseket hozhassanak a szolgáltatással kapcsolatban – jelentette be csütörtökön a GVH.

A TikTok közösségi videómegosztónak Magyarországon is jelentős számú felhasználója van, beleértve a gyermekeket is. A GVH még 2020-ban azért indított vizsgálatot a szolgáltatóval szemben, mert azt valószínűsítette, hogy a globális vállalkozás nem a jóhiszeműség és tisztesség alapelvének megfelelően elvárható szakmai gondossággal tájékoztatja a fogyasztókat az online platform működésére vonatkozó lényeges információkról – így például a szolgáltatás igénybevétele során kezelt adatok köréről és azok felhasználásáról.

A GVH eljárása kötelezettségvállalással zárult, amelyre – anélkül, hogy a versenyhatóság jogsértést vagy annak hiányát állapítaná meg – a hazai szolgáltatásban érintett vállalkozás, a TikTok Technology Ltd. önkéntes vállalásai alapján nyílik lehetőség.

A GVH Versenytanácsa által elfogadott kötelezettségvállalás révén olyan intézkedésekre kerül sor, amelyek még a folyamatosan változó kommunikációs tartalom, szerződéses feltételek, működési jellemzők és jogszabályi környezet esetén is közvetlenebbül biztosítják, hogy a TikTok kommunikációja javuljon, illetve a TikTok jellemzőit a magyar fogyasztók valóban megismerjék, és így tudatosabb fogyasztói döntéseket hozzanak a szolgáltatással kapcsolatban – ismertette a GVH.

A nemzeti versenyhatóságnál most zárult ügynek egyértelműen globális kihatása is lesz, melyet világszerte érzékelnek majd a felhasználók.

Különösen igaz ez a GVH eljárásának eredményeként tett vállalás első fontos pontjára, melynek értelmében a TikTok világszerte létrehoz egy központosított online adatvédelmi központot. A megoldás szolgáltatásai és tartalma magyar nyelven is elérhető lesz. Az online platformot működtető cég továbbá kerekasztal-beszélgetéseket szervez magyarországi civil szervezetek és egyéni szakértők számára a TikTok tevékenységének bemutatása céljából, illetve a kiskorúak biztonságával kapcsolatos helyi aggályok megismerése érdekében.

A kötelezettségvállalás pontos és időszerű végrehajtását a GVH utóvizsgálatban, szigorú eljárási keretek között ellenőrzi majd, illetve a kötelezettségvállalás nem mentesíti a TikTokot egyéb jogszabályoknak való megfelelés alól.

A hatóság közleményében emlékeztet arra is, hogy az utóbbi években nagy figyelmet fordít családok, gyermekek, betegek és idősek védelmére, ennek megfelelően a jelentős számú fogyasztó és vállalkozás érdekeit és helyzetét befolyásoló, nagy technológiai vállalkozások piaci magatartásainak vizsgálatára.

A GVH az elmúlt években többek között a Google, illetve a PayPal számára is előírt már versenykorrekciós kötelezettségeket, az Apple és a Booking.com pedig jelentős versenyfelügyeleti bírságokat fizetett Magyarországon.

A nemzeti versenyhatóság jelenleg is vizsgálja a Rakuten-csoportba tartozó Viber magatartását, illetve néhány hónapja eljárást indított a Microsofttal szemben, amiért valószínűleg nem tájékoztatja megfelelően a felhasználókat a mesterséges intelligencián alapuló chat funkcióval kiegészített keresőjének egyes tulajdonságairól.

Aktív fellépéseinek köszönhetően a magyar versenyhatóság tavasszal tagságot nyert az úgynevezett magas szintű nemzetközi munkacsoportban is, amely az Európai Bizottságot segíti a digitális piacokról szóló jogszabály betartatásában. „A tagság lehetőséget ad arra, hogy a GVH szakemberei bátran kiálljanak a keresztény és magyar értékek mellett és alakítsák az európai joggyakorlatot” – írta a GVH.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!