Digitália

2023.06.20. 06:00

Létrejöttek az első emberi embriók, amelyekhez nem kellett pete és spermium

Egyrészt hatalmas tudományos előrelépés, másrészt komoly etikai és jogi problémákat vet fel.

MW

Forrás: Shutterstock

A szintetikusan előállított emberi embriók segíthetik a genetikai rendellenességek kutatását. Őssejtekből hozzák őket létre: nincs szükség immáron petesejtekre és spermiumokra sem.

Az International Society for Stem Cell Research (ISSCR) szerint ezek a modellembriók, amelyek leginkább az emberi fejlődés legkorábbi stádiumában lévőkre hasonlítanak, hihetetlen távlatokat nyitnak meg a genetikai rendellenességek, és a visszatérő vetélések biológiai okainak kutatásában.

Mindez azonban súlyos etikai és jogi kérdéseket is felvet, mivel még a laboratóriumban termesztett élőlények előállítása is joszabályilag tiltott a legtöbb országban.

Az ISSCR tudományos publikációját közzétevő The Guardian felhívja a figyelmet arra, hogy ezeknek az emberi struktúráknak nincs dobogó szívük vagy agykezdeményük, de olyan sejteket tartalmaznak, amelyek a méhlepényt, a petezsákot és magát az embriót képezik.

„Emberi embriószerű modelleket hozhatunk létre embrionális őssejtek újraprogramozásával” – fogalmazott Magdalena Żernicka-Goetz professzor, a Cambridge-i Egyetem és a Kaliforniai Műszaki Intézet munkatársa, mikor a Nemzetközi Őssejtkutató Társaság éves bostoni találkozóján ismertette az eredményeiket.

Azért vágtak ebbe a munkába, hogy megértsék a „fekete doboz” fejlődési időszakot. Ennek az embrió fejlődési szakasznak nem véletlenül ez a neve: a tudósok csak 14 napig tenyészthetnek embriókat a laboratóriumban.

Robin Lovell-Badge, a londoni Francis Crick Intézet őssejtbiológiájának és fejlődésgenetikai részlegének vezetője szerint

ha valóban őssejtek segítségével modellezzük a normális emberi embrionális fejlődést, akkor sok, nélkülözhetetlen információhoz juthatunk.

Korábban Żernicka-Goetz csapata és az izraeli Weizmann Intézet rivális tudóscsoportja kimutatta, hogy az egerekből származó őssejteket arra lehet ösztönözni, hogy önszerveződjenek korai embriószerű struktúrákká, amelyek bélrendszerrel, aggyal és dobogó szívvel rendelkeznek. Azóta erős verseny zajlik, hogy ezt a munkát megvalósítsák emberi modelleken.

A Cambridge-Caltech labor legfrissebb munkájának minden részletét még nem publikálták, de a konferencián felszólaló Żernicka-Goetz szerint

az emberi embriókat egy természetes embrió 14 napos fejlettségével egyenértékű stádiumig tenyésztik.

Ezek mindegyike egyetlen embrionális őssejtből nőtt fel, s elérte a gastruláció (csíralemezek kialakulása) néven ismert fejlődési szintet, mikor az embrió folyamatos sejtrétegből különálló sejtvonalakká alakul, és felállítja a test alapvető részeit. Ebben a szakaszban az embriónak még nincs dobogó szíve, bélrendszere vagy agya, de már kimutathatóak bennük az őssejtek.

Gyönyörű, és teljes egészében embrionális őssejtekből készült

 – mondta Żernicka-Goetz a Guardiannek.

A kutatás rávilágít arra, hogy a tudomány ezen a területen is milyen gyorsan túlszárnyalta a jogalkotást. Az Egyesült Királyságban és másutt dolgozó tudósok már most azon dolgoznak, hogy saját maguknak állapítsanak meg önkéntes irányelveket a szintetikus embriókon végzett munka irányítására, hiszen

jogi szabályozás még nem létezik szintetikus emberi embriókra.

„Ha a modellek nagyon hasonlítanak a természetes úton létrejött embriókra, akkor bizonyos értelemben ugyanúgy kell kezelnünk őket” – mondta Lovell-Badge. „Jelenleg nincs rá jogszabály, s az emberek aggódnak emiatt.”

Az egérsejtekből növesztett szintetikus embriók szinte teljesen megegyeznek a természetes embriókkal. De amikor beültették őket nőstény egerek méhébe, nem fejlődtek belőlük élő állatok.

Áprilisban kínai kutatók majomsejtekből szintetikus embriókat hoztak létre, és beültették őket felnőtt majmok méhébe, amelyek közül néhány a terhesség kezdeti jeleit mutatta, de egyik sem fejlődött tovább néhány napon túl. A tudósok még nem tudják, hogy a fejlődés gátja pusztán technikai, vagy alapvetőbb biológiai oka van.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!