Élmezőnyben

2022.07.21. 12:29

Ifjúsági robotikai világbajnokságon nyert első és második helyet a magyar csapat

Világbajnoki első és második helyezést ért el a magyar fiatalokból álló csapat egy katasztrófaszimulációs robotikai versenyen.

A július 12-től 17-ig, Thaiföldön megrendezett RoboCup Junior világbajnokságon a 19 év alattiak versenyében a magyar csapat a katasztrófaszimulációs kategóriában (Rescue Maze) indult  – erről számolt be a csapatot felkészítő Baptista Szeretetszolgálat. A Baptista Szeretetszolgálat ifj. Abán Csaba, Parilla Anna, Cs. Kiss Zsófia Panna összetételű csapata szerezte meg a második helyet. Kimagasló eredmény, hogy a magyar csapat által épített és programozott robot az élmezőnyön belül a leggyorsabban és a legkevesebb elakadással teljesítette a futamokat.

Az országok közötti egyéni versenyszámban három nap alatt nyolc ismeretlen pályát teljesítettek a robotok és készítőik.

A SuperTeam versenyszámban a sorsolás alapján Egyiptom robotikacsapatával működtek együtt a magyar fiatalok egy, a helyszínen ismertetett feladatban. A kihívásban – amelynek teljesítéséhez nemcsak a versenyzőknek, hanem a robotoknak is kommunikálniuk kellett – a két csapat a mezőnyből egyedüliként tudta sikeresen végrehajtani a feladatot, így megszerezte a világbajnoki címet.

A katasztrófaszimulációs kategóriában az egyedi tervezésű robotok a szenzoraikra és programozásukra hagyatkozva, autonóm módon hajtanak végre mentési feladatokat: akadályokkal nehezített labirintusokban, hőérzékelők és gépi látásra programozott kamerák alkalmazásával kutatják az áldozatokat.

A csapat felkészítője, mentora Abán Csaba, a Baptista Pedagógiai Intézet munkatársa.

Borítóképünkön a győztesek (Baptista Szeretetszolgálat)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!