Teljesen lekapcsolta 3G-t

2022.07.04. 09:50

A drasztikusan növekvő adatforgalom modernizációjával készül a Telekom

Lekapcsolta 3G hálózatát a Magyar Telekom, amely már sehol nem érhető el.

Az ügyfelek nem maradnak szolgáltatás nélkül ezt követően sem: a közel országos lefedettségű, a korábbi technológiáknál jobb ügyfélélményt nyújtó 4G hálózat továbbra is rendelkezésre áll mind a hang-, mind az adatforgalom céljára. A legfeljebb 3G-képes készülékkel rendelkező ügyfelek hangforgalmát a meglévő 2G hálózat veszi át. A Magyar Telekom a jövő igényeire is felkészül, idén is folytatja 2020-ban elindított, több éves hálózatmodernizációs programját, amelyben partnere az Ericsson Magyarország. A korszerűsítés célja a szolgáltatásminőség fenntartása és fejlesztése, valamint a kapacitásnövelés. A hálózatmodernizáció és az annak során használt 5G-képes eszközök fontos előfeltételei az 5G hálózat földrajzi kiterjesztésének középtávon.

A vállalat döntésében nem elhanyagolható a környezetvédelmi szempont sem: tekintettel a 2G/4G közel országos lefedettségére egy redundáns hálózat, az alig használt 3G lekapcsolása mindenképpen energiamegtakarítást jelent. Ráadásul a korszerűbb technológiák hatékonysága jobb, az 1 byte eljuttatására fordított energia jelentősen csökkent az elmúlt időszakban, hiszen a 4G esetén ez csak kb. ötöde a 3G-nél szükséges energiának. Emellett a korlátos frekvenciakészlet szempontjából hatékonyabb kihasználást jelent, ha a 3G lekapcsolása következtében felszabaduló sávokat a korszerűbb 4G/5G szolgáltatásra lehet használni.

A lekapcsolás előtt a Telekom több körben, SMS-ben kereste meg azon ügyfeleit, akiket a változás leginkább érinttet. Aki régebbi, több éves készülékkel rendelkezik, és még nem tette meg, annak érdemes ellenőriznie, hogy SIM-kártyája és készüléke 4G-képes-e, és hogy készülékbeállítása támogatja a 4G/5G hálózat használatát. Ehhez a Telekom praktikus segítséget nyújt weboldalán.

Aki 4G- vagy 5G-képes készülékre cserélné 3G-s telefonját, annak érdemes kihasználnia az NMHH (Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság) Netre fel! mobilkészülékcsere-támogatási programjában igényelhető bruttó 20 ezer forintos támogatást, amely a Telekom üzleteiben is kérhető.

Tekintettel az adatfelhasználás intenzív növekedésére (2022 első negyedévében az átlagos havi használat elérte a 8,7 GB-ot, ami az előző év azonos időszakához képest 30%-kos növekedést jelent), a Magyar Telekom a jövő igényeire is felkészül. Idén is folytatja 2020-ban elindított, több éves hálózatmodernizációs programját, amelyben partnere az Ericsson Magyarország. A korszerűsítés célja a szolgáltatásminőség fenntartása és fejlesztése, valamint a kapacitásnövelés. A hálózatmodernizáció és az annak során használt 5G-képes eszközök fontos előfeltételei az 5G hálózat földrajzi kiterjesztésének középtávon.

A Telekom 5G szolgáltatása jelenleg Budapest és Budaörs mellett 28 Balaton parti településen, valamint hat megyeszékhelyen – Zalaegerszeg, Debrecen, Szeged, Kecskemét, Szombathely, Győr – érhető el. Az 5G hálózat lakosságra vetített, kültéri lefedettsége a fővárosban 33%, országosan pedig 10,6%.

Borítóképünk illusztráció (Shutterstock)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!