Segítő csúcstechnika

2021.08.09. 11:52

Digitális ökoszisztéma támogatja a Szent Ferenc Kórház betegeinek terápiáját

A világ egyik legnagyobb okoseszköz fejlesztője és gyártója egy igazi digitális ökoszisztémával támogatja a budapesti Szent Ferenc Kórház betegeinek terápiáját.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Xiaomi, amelynek a kereskedelmi AIoT platformja a legnagyobb a világon, összesen mintegy 700 ezer forint értékben adományozott okoseszközöket a kórháznak, köztük elektromos rollereket, biztonsági kamerákat, robotporszívókat, pulzusmérő karkötőket, okosórákat és okostelefonokat.

A legtöbb eszköz a betegek gyorsabb felépüléséhez, a koronavíruson átesett páciensek utógondozásához járul hozzá.

A Szent Ferenc kórház az új ökoszisztéma révén távolról is képes felügyelni a betegeket, nyomon követni az állapotuk változását, amelyhez a Xiaomi által biztosított okostelefonokat használják fel. Ezek továbbítják ugyanis a mért adatokat a kezelőorvosoknak, így a betegek akkor is biztonságban lehetnek, ha elhagyják a diagnosztikai eszközökkel felszerelt ágyaikat.

Az elektromos rollereket a kórház dolgozói a későbbiekben akár munkába járásra és minták, például a vérminták laborokba szállítására is használhatják. Ezekkel nagy forgalomban is gyorsabban lehet közlekedni.

„Egy pulzusszámmérő képes megerősíteni a diagnózist. A mért értékek jól mutatják a szívritmuszavart és később a kezelés eredményességét is jól tudjuk ezekkel ellenőrizni, például egy pacemaker beültetését követően” – mondta el Dr. Toldy-Schedel Emil, a Szent Ferenc Kórház főigazgatója.

„Az ilyen mérésekre most azért van különösen nagy igény, mert a COVID-betegségen átesett embereknél gyakran lép fel szívritmuszavar. Ám az olyan rendellenességeket is képes egy ilyen okoseszköz kimutatni, mint például a pitvarfibrilláció, ami a leggyakoribb oka a stroke-nak, közkeletűbb nevén a gutaütésnek. Az ilyen egyszerűen mérhető testi paramétereknek a betegségmegelőzésben is fontos szerepe van. A Xiaomi által biztosított eszközök egy egységes rendszert alkotnak, amelynek nagyon egyszerű a kezelése. Szigetszerűen működő eszközöket mi már nem használunk. Adott esetben, a rendszer működtetése egyáltalán nem is igényel emberi beavatkozást, ami nekünk nagyon nagy segítség” – emelte ki a Szent Ferenc Kórház főigazgatója.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!