Újra megszólal

2019.01.13. 12:30

Mobilapp visszaadja a gégeeltávolított páciensek „saját hangját”

Az új cseh alkalmazás segíthet kiváltani a hangprotézis alkalmazását.

A technológia a páciens saját hangjáról készített felvételeket felhasználva hoz létre egy mesterséges beszédet, amelyet mobiltelefonon, táblagépen vagy laptopon is le lehet játszani az applikáció segítségével. A felhasználóknak be kell írniuk a mondani kívánt szöveget, amely ezután a saját hangjukon szólal meg az eszközről.

Ideális esetben egy pácienstől több mint 10 ezer mondatot kellene rögzíteni ahhoz, hogy a kutatóknak elég „nyersanyaguk” legyen a mesterséges hang megalkotásához.

Megszólalhatnak újra gége nélkül

Mivel azonban a hangfelvételek elkészítésére általában kevés az idő – a pácienseknek mindössze néhány hetük van a diagnózis felállítása és a gégeeltávolító-műtét között -, ezért a kutatók olyan módszert alkalmaznak, amelynek segítségével már 3500, de legkevesebb 300 mondatból is tudnak dolgozni.

Jindrich Matousek, a projekt egyik vezető szakértője szerint a rögzítésre kerülő mondatokat gondosan válogatták össze, és az egyes hangokat többször is rögzítik, mivel az ember másképpen ejti őket például egy szó vagy egy mondat elején, illetve végén.

Egyszer majd közvetlenül az agyból

A plzeni egyetem egyik stúdiójában eddig több mint tíz páciens hangját rögzítették. A cseh mellett a kutatók angol, orosz és szlovák nyelven is készítettek már mesterséges hangot.

A szakemberek reményei szerint a páciensek a jövőben az otthonukban is rögzíteni tudják majd a hangjukat az applikáció és egy külön erre a célra létrehozott weboldal segítségével.

Matousek szerint a végső cél egy olyan miniatűr eszköz, amely az agyhoz kapcsolódik és amelyet a páciensek a gondolataikkal tudnak irányítani.

A plzeni Nyugat-csehországi Egyetem és a prágai Károly Egyetem, valamint két magánvállalat – a CertiCon és a SpeechTech – nagyjából két évvel ezelőtt indította el közös projektjét az MTI beszámolója szerint.

 

Ezek is érdekelhetik