Kérdezze Vörösmarty Attilát!

Kérdéseiket 2011.03.11. 16:00-ig tehetik fel.
  • 1. judit Kipihente már a bölcsődei hetet? És a gyerekek?
  • Vörösmarty Attila Kedves Judit! Remélem,hogy a gyerekek kipihentek már engem.
  • 2. szakmabeli Mi a legnehezebb tapasztalatai szerint ebben a munkában? Lát-e esélyt arra, hogy nagyobb megbecsülése legyen ennek a hivatásnak?
  • Vörösmarty Attila A legnehezebb a folyamatos koncentráció és figyelem, amit a gyerekek egész nap igényelnek. Egy perc megállás sincs, ez mind fizikailag, mind szellemileg lefárasztja az embert. Azért is csináltam, azért is vállaltam el, mert tudom, hogy nagyobb megbecsülés szükséges. Bízom abban, átment ez az üzenet.
  • 3. csórókám Nem érzi úgy, hogy ez az akció csak kirakatpolitika volt? Hisz abban, hogy azok a politikusok - most hangsúlyozottan nem Önről beszélek - akik 1-2 milliót keresnek havonta, valóban átérzik a 80-100 ezer forintos bérből élők gondjait?
  • Vörösmarty Attila Kedves Kérdező! Én nem kirakatpolitikaként éltem meg. Belül voltam, átéltem: állj fel, beszélj hozzá, ülj le, mesélj neki, guggolj le, folytasd a mesét. Ez nekem nem kirakat, hanem maga az élet. A kérdésének másik részére a válaszom az, hogy politikus válogatja. A mezőny valóban hagy kívánnivalót maga után, de vannak a politikusok között is remek emberek.
  • 4. Garnéla Ha ugyanannyi pénzt kapna mindkét helyen, melyiket választaná? A bölcsit vagy a városházát?
  • Vörösmarty Attila Kedves Garnéla! A városházát!
  • 5. trioda azt csiripelik a fészkükből kilökdösött varjak, hogy országgyűlési képviselő akar lenni és az imázsépítést a bölcsivel kezdte el. Ja, és nézve a blogját úgy láttam, csak az első nap vezette a kiadásokról a listát. Sikerült a 20000 ft-ból kijönni?
  • Vörösmarty Attila Tisztelt trioda! Engem a feladatok meg szoktak találni, és eközben nem mérlegelem, hogy ez most nagyon jó-e nekem vagy csak éppen jó. Azért csináltam meg a bölcsis akciót, mert hiszek abban, hogy egy társadalom akkor egészséges, ha elismeri azokat, akik a gyengékkel, az elesettekkel, vagy a legkisebbekkel törődnek. Ha átment ennek üzenete, annak örülök, és azért dolgozok, hogy ilyen társadalomnak legyek a tagja.
  • 6. angyalka Tisztelt Attila! Gratulálok,hogy felvételt nyert a bölcsődébe,igaz nem egy hónapra csak egy hétre.Sajnos még mindig nem azok az emberek bátorkodtak erre a nemes cselekedetre,akikre igazából számítottunk.Remélem a törekvések,amikért indultak célt fognak érni mihamarabb. Jövő nemzedékeit nevelik ezen a helyen,ahol az alapok kezdődnek. Ki kell emelni ezt a hivatást!!!! Csupán megbecsülést szeretne a szakma!!! Tegye meg Ön is amit kell!!!
  • Vörösmarty Attila Kedves angyalka! Minden tőlem telhetőt megteszek. Nemcsak, mint képviselő, hanem mint háromgyermekes édesapa is.
  • 7. Kíváncsi Elnök úr! Mi a véleménye arról, hogy a megyei kormányhivatal vezetője, Kerényi János tiltott helyen dohányzott a parlamentben ( amikor a fidesz a dohányzás szigorításán dolgozik )? ÉS mi a véleménye arról, hogy az újságírónak ( aki észrevette ) úgy mutatkozott be Kerényi, hogy Simon Zoltán? Mindezt hangfelvétel őrzi.
  • Vörösmarty Attila Tisztelt Kíváncsi! Ha megengedi, nem török pálcát Kerényi János fölött. Az a véleményem, hogy a törvényt a legkeményebben a törvényhozóknak kell betartani. Jelenleg még nem született meg a cigarettastop-törvény, de amint meglesz, biztos vagyok abban, hogy barátom, Kerényi János is betartja. A névvel való játszadozás pedig inkább volt ártatlan tréfa, mint komoly dolog.
  • 8. Név Kedves Attila! Miéert nem olvasható semmi Önről a városháza honlapján? De a feltett kérdésekre sem sikerült választ adnia több mint fél éve! Nem értem! http://vorosmartyattila.varosatyak.hu/
  • Vörösmarty Attila Kedves kérdező! Köszönöm az észrevételét, a városháza honlapján folyamatban van az életrajzom közzététele. Köszönöm, hogy felhívta a figyelmemet egy általam nem ismert honlapra, természetesen ott is - mint itt is - megválaszolom valamennyi kérdést.
  • 9. Satu Tisztelt Képviselő Úr, nagyon jó ötletnek tartom a Szentháromság-szobor felújítására a gyűjtést. Van-e más felújításra szoruló látványosság Ön szerint és azoknak mi lesz a sorsa?
  • Vörösmarty Attila Kedves Satu! Köszönöm az erkölcsi támogatását! Természetesen nagyon sok köztéri alkotás szorul még felújításra. Azon leszek, hogy minél több épület és emlékmű a régi fényében pompázzon. Remélhetőleg a következő években az ehhez szükséges pályázati források is elérhetőek lesznek.
  • 10. Rákosiné Attila, mi a helyzet a kézilabdacsapat háza táján? Úgy tudom Ön nagyon sokat tett azért hogy a csapat bejusson az NB1-be, hogyan tovább?
  • Vörösmarty Attila Kedves Rákosiné! Nekem csupán epizódszerepem volt abban, hogy feljutottak a fiúk. Ők harcolták ki, ők tették oda magukat, ők küzdöttek oroszlánként a városért és a nézőkért. A sikerben volt egy kis részem, de a harc derékhadát ők vívták meg. Természetesen most is követem hogyan alakul a sorsuk. Szívügyem a kecskeméti kézilabda.
1 | 2 | 3 | 4 | következő »

Névjegy

Vörösmarty Attila

Kérdezze Vörösmarty Attilát!

A kecskeméti születésű, 48 éves képviselő gyerekkorában versenyszerűen úszott a város csapatában, és az iskoláit is itt járta: az egyik szakiskolában végzett műszerészként. Egy helyi szervizben kezdte, majd néhány évig a kecskeméti katonai repülőbázison is dolgozott. Ezt követően áttért a kereskedelembe, és több nagy cégnél vezető beosztásba került, mígnem saját vállalkozásba fogott. Többek között zeneszereteténél fogva tett egy kitérőt egy helyi rádióba, ahol ügyvezetőként is tevékenykedett. Munkájából talán a legbüszkébb arra az időre amíg a város egyik legjobb szórakozóhelyét üzemeltette. Később sem távolodott el a sport világától: pár évig a Hírös Sportinvest Kft. vezetőjeként hódolhatott kedvenc hobbijának, a sportnak. Vörösmarty Attila hatodik éve vezeti a Fidesz városi csoportját, a képviselő-testületbe a Belváros képviselőjeként került. Jelenleg tanácsnokként dolgozik a polgármesteri hivatalban.

Előző
  • Kos
  • Bika
  • Ikrek
  • Rák
  • Oroszlán
  • Szűz
  • Mérleg
  • Skorpió
  • Nyilas
  • Bak
  • Vízöntő
  • Halak
Következő

Mai horoszkóp

  • A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
  • A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
  • Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
  • Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
  • Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
  • Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
  • Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
  • Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
  • Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
  • Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
  • Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
  • Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz
Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak

Receptválogatások

Pazar piték

Lágy, omlós tészta fogja körül a gazdag tölteléket, ami lehet édes és sós is. Gyümölcs, mák, dió, túró, de gomba, hús és zöldségek is kerülhetnek bele. Még tortának is készíthető!

Házhoz visszük a híreket!

Rovatok