Kultúra

2014.08.19. 21:45

Berci bácsi már nem „pacsker”

Hajóst 2008. augusztus 15-én avatták várossá, s azóta minden évben megünneplik a város napját, melynek keretében átadják a helyi kitüntetéseket.

Tapodi Kálmán

A díszpolgári címeket három évenként adományozza a hajósi képviselő-testület – az első díjazott Bányai Gábor, a megyei közgyűlés elnöke volt 2010-ben –, amit idén Alföldi Albertnek ítéltek oda. A 75 éves, közismert népművelő – aki egy időben a politikusi pályán is tevékenykedett –, a település karizmatikus alakja, aki 1968 augusztusában került az öt évvel korábban átadott művelődési központ élére.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Alfölfi Albert, a hajósiak Berci bácsija meglátogatta a hajósi alkotótábort is
[/caption]

A sok mindent megélt kitüntetettet – akit korábban hivatalból is értesítettek az elismeréséről –, múlt hét végén mégis sikerült úgy meglepni, hogy könnycseppek gördültek végig ősz szakállán. A hajósi hagyományőrző táncosok és zenészek ugyanis egészen a lakóházától, dalolva-táncolva kísérték az ünnepeltet a barokk kastélyba, a díjátadó ceremónia helyszínére. A kastélyparkban sorfalat álltak a tiszteletére a táncosok, majd a tapsolók gyűrűjében indult feleségével a díszterembe.
 – Bevallom bőgtem, amit nem szégyellek, mert férfi embernél is eltörhet a mécses – mesélte Alföldi Albert, aki 46 éve költözött a településre, ahol nem „gyütt-ment” az idegenből érkező jelzője, hanem „pacsker”.

– Remélem már nem vagyok pacsker – váltott ki derültséget az ünneplő közösségből Alföldi Albert, amikor köszönetet mondott az elismerésért.
– Rengeteget tanultam az itt élőktől és nagyon sok tapasztalatot adtak át az idősebbek is. A hajósi mentalitást a táncosoktól tanultam meg, akikhez a kezdetektől erős szálakkal kötődöm. Itt mindenki büszke a származására és arra, hogy hajósi. Hirrlingen 1971 óta testvértelepülése városunknak, de amikor ott jártunk és a táncosokat kérdezték, hogy honnan jöttek, soha nem azt válaszolták, hogy Magyarországról vagy a Bácskából, hanem azt mondták, hogy Hajósról. Ez persze csak egy kiragadott példa, ám hosszasan lehetne sorolni mindazt, amit az itt élőktől kaptam, tanultam, s remélem sikerült is valamennyit viszonozni ebből a sok jóból és szeretetből – nyilatkozta lapunknak Alföldi Albert, a hajósiak Berci bácsija.

Az ünnepségen a díszpolgári cím mellett átadták a Hajósért kitüntetést is, amit a Katolikus Egyházi Kórus tagjai kaptak. Az első alkalommal odaítélt Hajós Ifjúságáért elismerést Stieber Stella vehette át a lovassportban elért eredményeiért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!