2024.05.03. 13:32
Felavatták Szabó Áron Halak című szobrát Kiskunhalason – galériával, videóval
Újabb köztéri alkotással gazdagodott Kiskunhalas főtere. Szabó Áron szobrászművész hal kompozícióból álló installációját avatták fel péntek délelőtt a Bethlen Gábor téren.
Másfél évvel ezelőtt vetődött fel a gondolat, hogy egy újabb turisztikai látványosságként is szolgáló művészeti alkotással színesítik a város főterét, ezután kérte fel a város vezetése Szabó Áron szobrászművészt az installáció elkészítésére.
A művész neve nem ismeretlen Kiskunhalason, a városban korábbi két alkotása is látható – emlékeztetett Fülöp Róbert polgármester az ünnepélyes átadón, aki egyik kezdeményezője volt a mű létrejöttének. Szabó Áron munkáját dicséri a „Tapintható láthatatlan” alkotás az Új-Szandec sétány elején, valamint a kuláküldözések emlékére elhelyezett dombormű a Városháza utcában.
A megbízás egy olyan alkotásra szólt, amely könnyed témájú, mindenki számára hozzáférhető, szerethető legyen és alkalmas arra, hogy a halasiak és a városba látogatók is szívesen fotózkodjanak vele, mindemellett a helyi identitást erősítő legyen és jelenítse meg a várost.
– Elsősorban az állatvilág szerepelt a terveim között, így kézenfekvő volt, hogy a halra esett a választás, amely egyben a város címerében szereplő jelkép is – mondta el az ünnepélyes leleplezés után Szabó Áron szobrászművész az újságíróknak.
Újabb köztéri alkotással gazdagodott Kiskunhalas főtere
Fotók: Pozsgai ÁkosAz alkotás két halat ábrázol, az egyik éppen kibukkan a felszínből, a másik éppen eltűnik alatta. A Halak című szobor installációt a városházának a Bethlen Gábor tér felőli oldalán, a városi filmszínház előtt található lépcsősoron helyezték el. A szobor két hónap alatt, egy régi, ókori technikával, viaszveszejtéses eljárással készült el, anyaga bronz öntvény, így időtálló, nem rongálható, biztonságos és idővel szépen patinássá válik majd.