Születésünnep

2024.05.09. 16:27

Dr. Kelemen Edit: én a gyermekeket képviselem – galériával

Javában tartanak a Születésünnep alkalmából szervezett rendezvények Kecskeméten. A várandósoknak, kisbabás- és kisgyermekes családoknak szóló rendezvénysorozat keretében csütörtök délelőtt dr. Kelemen Edit tartott kötetlen beszélgetéssel egybekötött előadást az érdeklődőknek a Katona József Könyvtárban. A a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztály Koraszülött Részlegének vezető főorvossal a koraszülésen át egészen a légúti betegségekig megvitathattak minden olyan témát a jelenlévők, ami érdekelte őket.

Lizik-Varga Katalin

Nagyon fontosnak tartom, hogy olyan helyen tudjanak szülni a nők, ahol minden adott ahhoz, hogy az anyáknak és a babáknak segíteni tudjanak, hogyha szükséges – hangsúlyozta dr. Kelemen Edit. Hozzátette: nem tehetjük meg a születendő pocaklakókkal, hogy ne biztosítsuk számukra – ha bármilyen eltérés van – azokat a szakembereket, akik tényleg adekvátan tudnak segíteni rajtuk. – Azt gondolom, hogy itt, a megyei kórházban nálunk ez adott – hangsúlyozta.

Dr. Kelemen Edit, születésünnep kisgyermekes család
Dr. Kelemen Edit előadása a Születésünnepen
Fotó: Lizik-Varga Katalin

Mint mondta, óriási változás történt a kecskeméti szülészeten, amióta dr. Fekete Gábor vezeti az osztályt, ugyanis az ott dolgozók szinte mindegyike partner abban, hogy a családok megtapasztalják a kétórás időszakot felölelő aranyóra által nyújtotta lehetőségeket.

Aranyóra szerepéről is beszélt dr. Kelemen Edit

Az aranyóra az a teljesen zavartalan időszak az anya és a baba életében, mely közvetlenül a születés után jöhet létre. Ilyenkor a baba a születést követően az édesanyja mellkasán pihen. Természetesen erre szövődménymentes szülés után van lehetőség. Császármetszés esetén az apa veszi át az anya szerepét, az újszülöttet az ő mellkasára helyezik el. 

– Van, akitől egy pillanatra sem vesszük el a babáját a szülés után – hangsúlyozta a főorvos. Mint mondta, mindig a gyermekek érdekeit tartják szem előtt. Én a gyerekeket képviselem – tette hozzá.

Az anyatej a legjobb

A főorvos az anyatejes táplálásról és az evészavarról is beszélt. Elmondta, hogy nagyon rossz ötletnek tartja azt, hogy egyes anyukák a szoptatást, a cumit, valamint a cumisüvegből való táplálást kombinálják, ugyanis ez sokszor evészavarhoz vezet. Az anyatej a legjobb – hangsúlyozta, majd hozzátette, hogyha valakinek mégsincs annyi anyateje, ami a kizárólagos anyatejes szoptatáshoz elég, attól ő még jó édesanya. 

Mint mondta, csak a stabil szopizás után tanácsos cumit vagy cumis üveget használni, majd elmondta, hogy a kollégái például a császármetszést követően is odaadóan segítik az édesanyákat a szoptatás technikájának az elsajátításában.

Az igazán bensőséges hangulatú eseményen rengeteg kérdés merült fel a résztvevőkben, melyekre a főorvos készségesen válaszolt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában