Baon podcast

2024.04.02. 11:20

Kecskemét új alközpontjává teszik a Homokbánya városrészt – podcast

Zoboki Gábor építész volt a Hír FM kecskeméti adásának vendége, aki az innovációs tudáspark tervezéséről beszélt a rádióműsorban. A terveket a Neumann János Egyetemmel közösen mutatták be a sajtónak.

Horváth Péter

Zoboki Gábor a műsorban elmondta, hogy hosszú ideje Budapest-központú az ország, vagyis a termelés a fővárosra és régiójára koncentrálódott, de mára kialakult egy 100 kilométeres sugarú kör, ahová áttevődött a termelés jelentős része, e települések közé tartozik Kecskemét is, ahol Európa legnagyobb Mercedes-üzeme épül. 

terv, Homokbánya, podcast
Homokbánya tervek
Fotó: Beküldött fotó

Az építész elmondta, hogy Kecskemét úgy fejlődött hatalmasat az elmúlt időszakban, amivel a város több tekintetben nem tudott lépést tartani. Ennek egyik jele, hogy a megnövekedett lakosság egy része a külvárosokba, illetve az agglomerációba költözött, azonban emiatt a városba bejutás rendkívüli forgalomnövekedést eredményezett. Erre pedig nem az utak keresztmetszetének növelése a megoldás, hanem az úgynevezett al-városközpontos kialakítása, ahol a munka, a lakhatás, a kulturális terek és a szórakozás egymástól legfeljebb 15 perces sétára elérhetők. E koncepcióban gondolkozik Kecskemét városvezetése is. A megszólaló építészeti irodája dolgozza ki annak megoldását, hogy a 100 hektárnál nagyobb Homokbánya városrészt ilyen alközponttá tegyék Kecskeméten.

A 25 éves távlatba tekintő koncepcióról további információ hallható a podcastben.

 A cikkben szereplő podcast megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában