Foglalkozás

2024.02.15. 16:46

Janklovics Péter közreműködésével tartott állatvédelmi előadást az Argos Lajosmizsén

Ismert személyiség volt az Argos Állatvédelmi Egyesület csütörtöki foglalkozásának vendége, amit a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában rendeztek meg a gyermekek számára.

Horváth Péter

Janklovics Péter, az Argos nagykövete

Fotó: Argos

Szabó Attila vezető – aki a Baon.hu Év embere szavazását is megnyerte – és az egyesület tagjai a helyes állattartásról, az emberi felelősségről beszéltek a gyerekeknek. Az előadás érintette örökbefogadással kapcsolatos tudnivalókat, a fontosabb törvényeket, a kötelező eszközöközöket, majd a gyerekek ízelítőt kaptak a fajtaismeretből, hallhattak a szándékos vagy gondatlanságból elkövetett állatkínzásról is. Utóbbi azért fontos, mert sokan nem is tudják, hogy egy percnyi oda nem figyeléssel akár egy egész életet tönkretehetnek – hangsúlyozta Szabó Attila. Beszéltek még a szakemberek a kiválasztásról, a helyes tartásról, a betegségek megelőzéséről és a környezetvédelemről is. 

Az eseményen természetesen részt vettek az Argos kutyusai is, és még valaki: Janklovics Péter színész, humorista. Mint elmondta, azért lett az Argos nagykövetévé, mert számára fontos ügyet képvisel az egyesület, és ugyan jelenleg nincs házi kedvence, de nagyon fontosnak tartja a tartásukkal kapcsolatos szemléletformálását. A jövőben is számíthatnak rá az Argosnál, a későbbiekben is elkíséri az egyesület munkatársait az előadásaikra, felhívva a figyelmet a helyes állattartásra és arra, hogy milyen fontos az, hogy a házi kedvenceket megfelelően tartsuk. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában