Jótékonyság

2023.06.11. 18:00

Családok sokasága támogatta Olívia gyógykezelését Kecskeméten –galériával, videóval

Kecskeméten, nagyon-nagy érdeklődés kísérte vasárnap Pataki Olívia gyógykezeléséért rendezett jótékonysági koncertet. A sütivásárral egybekötött Kiskalász Együttes koncertjére családok sokasága látogatott el az Ápoló Klubba.

Sebestyén Hajnalka

Fotó: Bús Csaba

A kecskeméti Pataki család szomorú történetéről már a napokban írtunk, két kislányuk Olívia és Dóra – öt évvel ezelőtt – extrém koraszülöttként 24. hétre jöttek a világra. Olívia 5 naposan nagyon súlyos agyvérzést szenvedett, aminek következménye képen halmozottan sérült, értelmileg és mozgásban is sérült, ráadásul csak fényt látó gyermek. Dóra sem teljesen egészséges. Erősen gyengénlátó, folyamatos fejlesztésre szorul, de szerencsére ő a kortársaival együtt fejlődik. 

Patakiné Mészáros Edina és férje, Pataki Szabolcs hatalmas erővel, kitartással, szeretetben mindent megtesznek, hogy gyermekeik a megfelelőt fejlesztéseket megkapják. 

A család anyagi helyzete azonban már nem teszi lehetővé, hogy Olívia fővárosi és kecskeméti fejlesztését saját forrásból biztosítsák, hiszen havonta több százezerre rúgnak a költségek. Ugyanakkor a fejlesztések eredményeképp Olívia nagyon szépen fejlődik, ma már kézen fogva sétál, ül. 

A jótékonysági koncerten részt vett Olívia és Dóra is, mindketten nagyon élvezték a vidám gyermekkoncertet. 

Edina elmondta: nagyon sok jó ember veszi őket körül, akiktől eddig is rengeteg segítséget kapnak. A jótékonysági koncert kapcsán is sok támogató melléjük állt, a Kiskalász együttes ingyen lépett fel, az Ápoló Klub térítésmentesen biztosította a helyszínt, és több cukrászat – Édes Pötty, Áfonya Tortaműhely, Habcsók cukrászat – ajánlott fel süteményt, és természetesen a család barátai is hozzájárultak. 

A koncerten Edina mindenkinek köszönetet mondott, aki eljött és segíti őket. 

Aki a koncert után is szeretne segíteni a családot, hogy Olívia heti gyógytornáit, fejlesztéseit, intenzív terápiáit fedezni tudják, a jövőben is biztosítani tudják számára a megfelelő ellátást, a család hálával fogadják a támogatást az Olívia Szeme Fénye Alapítvány javára a 10300002-13341103-00014908 számú bankszámlára.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában