Divízió I-es jégkorong-világbajnokság

2024.05.04. 18:02

Történelmi siker: először vertük meg vb-meccsen a szlovénokat, ezzel feljutottunk az élvonalba (videó)

A magyar férfi jégkorong-válogatott visszakerült az élvonalba, miután a zárómeccsen 2–1-re legyőzte a már biztos feljutó Szlovéniát a divízió 1/A-s világbajnokságon. A szlovének veresége az olaszoknak fáj igazán, akik hazai pályán nem érték el a céljukat. A diadal azt jelenti, hogy a magyarok a sportág újkori történetében, a második világháborút követően negyedszer jutottak fel az élvonalba a 2008-as szapporói, a 2015-ös krakkói és a 2022-es ljubljanai siker után.

MW

A magyar válogatott ünnepli a továbbjutást jelentő győzelmet

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

A kezdeti szlovén rohamok után az első magyar kapura lövés, Hári Jánosé gólt eredményezett, majd Rok Ticar egyenlített „Puskás-díjas” találattal. A hajrában emberelőnyben Papp döntötte el a csatát. Ez volt a történelmi első siker a rivális ellen tétmérkőzésen 11 vereséget követően.

A tornát a magyarok nyerték 11 ponttal, másodikként pedig a három kilencpontos csapat közül a szlovének jutottak fel az egymás elleni eredményeknek köszönhetően, mivel az olaszokat és a románokat is felülmúlták.

BÁLIZS Bence
Bálizs Bence kapus (b2) és Aljosa Crnovic (j4), a szlovén válogatott játékosa
Fotó: Szigetváry Zsolt / Forrás: MTI

Sok olyan meccset játszottunk a szlovénekkel, amikor az első tíz percben átrohantak rajtunk. Most is így kezdődött a meccs, de Bálizs Bence ezúttal is jól állta a sarat. S rögtön az első magyar lövésből gól született. A 8. percben Mihály passzából Hári vágta be a korongot (1–0). A harmad végén Hadobás kiállítása – a fiatal bekk az olaszok ellen kemény lövést kapott a csuklójára, de tudta vállalni a játékot – miatt meleg pillanatokat éltünk át, megúsztuk, így az első húsz perc végén maradt az 1–0-s vezetés – tudósított a Magyar Nemzet.

MIHÁLY Ákos; HADOBÁS Zétény
Mihály Ákos (a kapuban) és Hadobás Zétény, (b2) a Magyarország-Szlovénia mérkőzésen
Fotó: Szigetváry Zsolt / Forrás: MTI

A fordulást követően Papp Kristóf „csengette meg” a kapuvasat, majd Hári hagyott ki egy szólót, ez pedig megbosszulta magát. A 26. percben Rok Ticar beütötte az év egyik legszebb gólját: fekve, a kapu felé sem nézve, a botját a jégen húzva sodorta be a korongot a meglepett Bálizs lábai között. A világhírű orosz Alekszandr Ovecskinnek volt hasonló bravúros gólja 2006-ban az NHL-ben. Megint vérszemet kaptak a szlovénok, kiválóan forgatták a korongot és záporoztak a lövések a magyar kapura, Ortenszky Tamást pedig kiállították. Sikerült túlélni a viharos időszakot, majd Mihály Ákos sérült meg egy ártatlan ütközésben, de tudta folytatni a mérkőzést – számolt be Spiller István, az MTI különtudósítója.

A harmadik játékrész gyors hokijában Bálizs tartotta életben a feljutási reményeket. Volt, hogy botoskesztyűvel, spárgázva hatástalanított egy kontrát, majd közelről karral védett. Ziga Mehle fegyelmezetlensége megtörte a szlovén lendületet, a hajrában pedig Kristjan Cepon ült ki Sofron István lerántásért. Ezt már góllal büntette a magyar csapat, Papp szedte össze a kipattanót és fonákkal nem hibázott.

A végén lehozta kapusát a szlovén gárda, Bálizs védett még egy hatalmasat lábbal, majd kezdődhetett az ünneplés, a magyarok visszajutottak a legjobbak közé!

A magyar válogatott ünnepli a továbbjutást jelentő győzelmet
Fotó: Szigetváry Zsolt / Forrás: MTI

Az 5. forduló eredményei:
Magyarország–Szlovénia 2–1
Románia–Japán 4–2
Olaszország–Koreai Köztársaság 8–1

A világbajnokság végeredménye:
1. Magyarország 11 pont
2. Szlovénia 9 
3. Olaszország 9
4. Románia 9
5. Japán 4
6. Koreai Köztársaság 3

Papp Kristóf: pályafutásom legfontosabb gólja

Papp Kristóf pályafutása eddigi legfontosabb góljának tartja azt a találatot, amellyel a magyar jégkorong-válogatott megnyerte a szlovénok elleni mérkőzést a bolzanói divízió I/A-világbajnokság zárásán, és a csapat ezzel feljutott a 16 csapatos elit vb mezőnyébe.

„Ekkora tét mellett még nem lőttem ilyen fontos gólt. Biztos, hogy örök életemben emlékezni fogok rá” – mondta az MTI-nek Papp, aki a végletekig izgalmas mérkőzésen, 2 perc 51 másodperccel a vége ütötte a feljutást érő találatot.

„Természetesen ez csapatmunka volt. Az egész hét, az egész torna. Két nagyon kemény meccsünk volt az utolsó két napon, de kiváló kapusteljesítménnyel a hátunk mögött megoldottuk. Fantasztikus újra átélni a feljutást és majd újra a világ legjobbjai között játszani” – tette hozzá.

Don MacAdam: semmi máshoz nem hasonlítható érzés a feljutás

Don MacAdam, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya szerint semmi máshoz nem hasonlítható érzés, amikor egy csapat kivívja a feljutást a világ legjobbjai közé.

„A csapat elszántsága egészen kiváló volt, megdolgoztak a játékosok a sikerért. A legfontosabb pillanatban mindenki a legjobbját nyújtotta. Egészen elképesztő kapusteljesítményt nyújtott Bálizs Bence, míg elöl pont a kritikus pillanatokban érkeztek a gólok vagy hátul a védések mellett a jó lövésblokkolások” – mondta az MTI-nek MacAdam, aki kiemelte, nem tud olyan más helyzetet elképzelni, amihez az ilyen feljutás érzése hasonlítható lenne.

„Ez az, amikor a csapat, az edzői stáb, a szurkolók a helyszínen és otthon is együtt éreznek. Ez fantasztikus” – tette hozzá a kanadai szakember.

A Metropol munkatársa a mérkőzés előtt bejutott a magyar válogatott öltözőjébe, ahol számtalan érdekességet tudott meg a hokisok felszereléséről: 

Kiütéses olasz győzelem, a dél-koreaiak kiestek

A házigazda olasz jégkorong-válogatott 8–1-re legyőzte az ezzel kieső dél-koreai csapatot a bolzanói divízió I/A-világbajnokság utolsó, szombati játéknapján.

Huszonegy másodperc után már vezetett a vendéglátó, majd az ázsiai csapat videobíróval érvénytelenített találatig jutott, de innentől nem volt kérdés, ki nyer. Az első harmad után 4-0-ra vezettek az olaszok, majd egy végleges kiállítás miatti hosszú emberelőnyben, 2 perc 50 másodperc alatt újabb négy gólt ütöttek.

Az olasz sikerrel eldőlt, hogy a 17 erdélyi magyarral felálló román együttes nem juthat fel a 16-os elitbe - legutóbb 1977-ben járt ott -, míg a magyarok akkor kerülnek vissza az élvonalba, ha a zárómeccsen legyőzik a már biztos feljutó Szlovéniát.

Eredmények, 5. (utolsó) forduló:
Olaszország–Koreai Köztársaság 8–1 (4–0, 0–1, 4–0)

Román siker a japánok ellen

A román jégkorong-válogatott 4–2-re verte a japán csapatot a bolzanói divízió I/A-világbajnokság utolsó játéknapján, szombaton.

A tornát két vereséggel kezdő, 17 erdélyi magyarral felálló román együttes a szerdai, magyarok elleni 2–1-es sikerrel olyan lendületbe került, hogy szombaton már feljutási reményei lehettek. Ehhez győznie kellett Japán ellen és ezt nagy csatában meg is tette. Bár három és fél perccel a vége előtt az ázsiaiak feljöttek 3-2-re, és a kapusukat is lehozták, de egy üres kapus találat megpecsételte sorsukat.

Eredmény, 5. (utolsó) forduló:
Románia-Japán 4–2 (2–1, 1–0, 1–1)

Varga Balázs az ismeretlenségből robbant be és vált kulcsemberré

Az évek óta Finnországban szereplő Varga Balázs szerezte a győztes gólt az Olaszország elleni, sokáig felejthetetlen mérkőzésen.

A játékos anno Hadobás Zétényhez hasonlóan egy kis klubban, a Budai Bocsokban kezdett jégkorongozni, aztán Fehérváron folytatta, majd immár hat éve Finnországba igazolt, ott lépked egyre feljebb a ranglétrán. Ebben az idényben a JYP játékosaként már bemutatkozott a finn első osztályban, a Liigában. A tavalyi elit vb-n még nem került be a magyar válogatottba, idén aztán mindjárt az első sorba Hári János és Sofron István társaként – emlékeztet a Magyar Nemzet.

Tökéletesen megtalálta velük az összhangot. Jelenleg Hári vezeti a vb pontlistáját öt ponttal (2 gól + 3 gólpassz), de Varga (2+2) és Sofron (2+1) is ott van az élmezőnyben.

Varga Balázs és Kiss Roland értékelte a péntek esti csatát, valamint a Szlovénia elleni várakozásokról is beszélt:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában