Szennyezés a szomszédból

Bősi erőmű, mohi atomreaktor: megoldatlan viták a szlovák féllel

A bősi erőmű története az évtizedeken át húzódó nemzetközi környezetvédelmi viták iskolapéldája. A Duna magyar–szlovák szakaszára építendő vízerőmű ötlete már a 30-as években felmerült, konkrét tervvé a 70-es években formálódott. A magyar és a csehszlovák kormány 1977-ben kötött szerződést a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer felépítéséről, ám a Magyar Tudományos Akadémia már 1983-ban az építkezés abbahagyását javasolta. Az indok: Magyarország ivóvízbázisa jelentősen károsodna az építkezéssel, amely a Szigetköz és a Duna mente egyedülálló élővilágát is komolyan veszélyeztetné.

A 80-as évek közepétől meginduló civil tiltakozások 1989-ben vezettek részleges eredményre: a magyar kormány leállíttatta a nagymarosi építkezést. A szlovák felet azonban ez nem akadályozta meg abban, hogy a Dunát elterelve beindítsa az erőmű bősi szakaszát. A két ország végül a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult. 1997-ben a bíróság mindkét felet elmarasztalta, ám a kérdés a mai napig nem került nyugvópontra: tájrehabilitációs és vízmegosztási kérdésekben folynak kétoldalú tárgyalások.

A magyar és a szlovák fél megállapodási képtelenségének nem csak a fenti példája figyelmeztető. A kilencvenes évek közepétől folyik a tiltakozás az időközben részben üzembe helyezett, 2011-ig bővíteni tervezett mohi atomerőmű ellen. A Budapesttől alig 80 kilométerre lévő létesítmény elleni legfőbb érv, hogy elavult, szovjet technológiai alapokra épült. A Greenpeace legutóbb idén áprilisban fordult Romano Prodihoz a további építkezések leállítását követelve; azért épp az olasz miniszterelnökhöz, mert az erőművet üzemeltető cég olasz. Az olaszok két évtizede utolsó saját atomerőművüket is leállították.

Veszély Verespatakon

[caption id="" align="alignright" width="190"] Kétarcú a román politika a verespataki beruházással kapcsolatban
[/caption]Kétarcú a román politika a verespataki beruházással kapcsolatban: hivatalosan mindegyik parlamenti párt tartózkodik a tervezett aranybánya támogatásától, a valóságban azonban nem gördítenek akadályokat a Rosia Montana Gold Corporation kanadai–román beruházó elé. Példa erre a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége (RMDSZ), amely elvben ellenzi a bánya megnyitását, de nem támogatja azt a törvényt, amely tiltaná ciános zagytározó építését.

Európa legnagyobb nyílt színi aranyfejtését egy bányászati gyakorlattal nem rendelkező cég készül megnyitni. Ez ráadásul a nagybányaihoz hasonló, ciános technológiával működne, csak sokkal nagyobban. A bánya két település felszámolását, egyedi római kori leletek megsemmisítését, a festői hegyvidéki táj lerombolását jelentené. Ám a bánya jóval súlyosabb fenyegetést jelent a térségre – és hazánkra is. A ciános, mérgező vízzel telített zagytározó két köbkilométer méretével a tiszai katasztrófát okozó nagybányai tározó sokszorosa. Baleset esetén a mérgező zagy a Verespatakból a Marosba jutna, kipusztítana minden élőlényt egészen a román–magyar határig a folyóból, majd Szegednél belépne a Tiszába. Egy ilyen baleset viszonylag kevesebb kárt okozna Magyarországon, mint a nagybányai katasztrófa, azonban károsodnának a Körös–Maros Nemzeti Park egyedülálló természeti értékei, és veszélybe kerülne Szeged ivóvízellátása is. A mérgező anyag Magyarországot elhagyva a Dunába jutna, majd Szerbián át visszatérne Romániába, ahol a világörökség részeként számon tartott Duna-deltában pusztítana tovább.

Az osztrákok hallgatnak

[caption id="" align="alignleft" width="260"] A Rábát érő szennyezés felborítja a folyó élővilágát, tíz éven belül ökológiai katasztrófa várható
[/caption]Először 2003-ban észlelték a szentgotthárdiak, hogy habzik a Rába: a folyó magyarországi szakaszán felszínen úszó szennyeződés jelent meg. Kiderült: a víz habzását a közeli burgenlandi bőrgyárakból érkező szennyeződés okozza. A bűnös megvan, a folyó azonban továbbra sem tisztult meg. A lépésképtelenséget többek között az okozza, hogy a bőrgyártásnál használt naftalin-szulfonát papíron nincs negatív hatással a folyó élővilágára, az anyagra vonatkozóan nincsenek uniós határértékek.

A hazai szakemberek másként gondolják. A Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutatóintézet figyelmeztetett: a szennyezés felborítja a Rába élővilágát, tíz éven belül ökológiai katasztrófa várható. A horgászok szerint máris radikálisan csökkent a halállomány. Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter két hete a szennyező bőrgyárak működési engedélyének visszavonását kezdeményezte, erre azonban osztrák részről elutasító válasz érkezett. Viszonylagos előrelépésnek mindössze egy osztrák–magyar akciócsoport létrehozása tekinthető, amely jövő héten tekinti át közösen a folyószennyezés ügyét. Sólyom László köztársasági elnök a történteket a múlt héten úgy kommentálta: Ausztria hozzáállása a magyar–osztrák viszony romlásához vezethet.

Ugyancsak nem javítja a két ország viszonyát a Szentgotthárd mellé tervezett regionális hulladékégető sem: a határ túloldalán, ám a magyar város közvetlen szomszédságában építendő létesítmény akkora kapacitású lenne, hogy a Dunántúl hulladékán kívül osztrák és szlovén szemetet is fogadhatna. Ausztria hozzáállása ez esetben is hasonló: hiába a magyar civilek tiltakozása, a hatóságok nemhogy a megegyezésre, de az érdemi párbeszédre sem mutatnak hajlandóságot.

Természetvédők harcolnak a horvátokkal

A Dráván teljes győzelmet arattak a magyar érdekek; a horvátok több alkalommal kijelentették, hogy letettek erőmű-építési szándékukról. Húsz éven belül biztosan nem lesz vízi erőmű a déli határfolyón. Sőt egyre gyakrabban hallani tőlük azt is, hogy védetté akarják nyilvánítani a folyóparti területeket. Magyarország ezt már 1996-ban megtette.

Kisebb csaták azonban még adódnak ezen a határszélen is; ezeket főképp a magyar és horvát természetvédők vívják a horvát kavicstermelőkkel. Toldi Miklós, a Dráva-szövetség elnöke azt mondja: csak módjával szabad engedni a bányászatot, mert a folyó felsőbb szakaszain működő vízi erőművek megakadályozzák, hogy utánpótlás érkezzen kavicsból. A meder kimélyítése miatt pedig károsodnának az élőhelyek, s a mezőgazdaságot és erdőgazdálkodást is károsan befolyásolnák. Magyarországon jobban, Horvátországban kevésbé képesek mértéket tartani a kitermelők. Odaát több próbálkozás volt a kavicsbányászat növelésére, azonban a horvát, magyar és osztrák természetvédelmi szervezeteknek eddig ezeket sorra sikerült meghiúsítaniuk.

Szemét az Alföldön

Új évi meglepetésként több helyütt is nagy mennyiségű bálázott háztartási hulladékot találtak január elején Kecskemét környékén. Mint utóbb kiderült, egész vállalkozás épült a főleg Bajorországból és Baden-Würtemberg tartományból származó szemét behozatalára. A gyanú szerint a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő Pető Ferenc vállalkozó hozta be az eddig felderített mintegy 3200 tonnányi szemetet, majd azt a vállalkozása tulajdonában lévő telephelyeken helyezte el, annak ellenére, hogy a német felet biztosította a hulladék megsemmisítéséről. Németország utóbb vállalta, hogy a háztartási hulladék egy részét – eddig csaknem 1800 tonnányit – visszaszállítja Németországba úgy, mint a 2006-ban Csehországban talált 21 ezer tonnányi szemét esetében.