A gyűlölet, mint hungaricum

A Szonda Ipsos most pubkikált – egyébként március 15-ét követően készült – közvélemény-kutatási adatail ényegében semmiféle meglepetést nem okoztak. Azt mutatják, mint a többiek mérései, azaz, hogy a Fidesz jelentősen vezet a szocialisták előtt.

 Van azonban a számok között olyan, amely erősen elgondolkodtatja az embert. Míg februárban a legnagyobb ellenzési párt szimpatizánsa közül „csak” 73 százalék mondta azt, hogy a legellenszenvesebb párt az MSZP, addig most ez a szám 87. Noha a szocialista táborban ez az „utálatindex” egy százalékkal csökkent, így is meghaladja a hetven százalékot. Ha a 2006-os országgyűlési választásokon a pártlistákra (Fidesz-KDNP, illetve MSZP) leadott szavazatokat veszem alapul, a fentebbiekből az következik, hogy az ország egyharmada engesztelhetetlenül gyűlöli a másik táborhoz tartozókat.

 Persze, a történelemből jól tudjuk, hogy az emberek – legyen szó akár különféle országokról vagy azonos nemzetbeliekről – sohasen önmaguktól vadulnak meg. Az alantas indulatokat szinte mindig manipulációk eredményezik, amelyeket többnyire a politika követ el. A valós cél természesen sokféle lehet: egyben tartani a tábort, megerősíteni a saját vezető szerepet, elterelni a figyelmet a számunkra kényelmetlen dolgokról, stb., stb.

 Most mondják meg őszintén, normális dolog az, hogy három és fél millió ember így érez? Normális dolog, hogy nem négy évente, a választásokkor akarja legyőzni (figyelem, nem megsemmisíteni) a politikai riválist, hanem naponta? Van-e még olyan ütődött ország Európában, amelynek hétköznapjaiba is ennyire beférkőzik a politika, s amely akkor elégedett, ha a saját hangulatát is tönkre zúzza?

 Ha már egyszer a politikusaink olyanok, amilyenek, legalább mi vegyük észre, az isten szerelmére, hogy rajtunk röhög a fél világ. Azzok a kultúrországok, amelyek közül éppen mostanság írjuk ki magunkat.