2007.03.03. 10:18

A Színház szerepe: legyen és játsszon - Interjú Bodolay Gézával

Dr. Bodolay Géza a kecskeméti Katona József színház igazgató-főrendezője. Egyénisége és munkája érdekes reakciókat vált ki a nézőkből, a kollegáiból, az ismerőseiből és a feletteseiből, röviden: a vele kapcsolatba kerülő emberekből. Személyesen is megtestesíti a Színház szerepéről vallott nézetét, miszerint a jó Színház mindig megoszt. A direktorral online interjút készítettünk.

G. Z.

– Jó hangulatban van?
– Feltétlenül. Ha írhatok, azonnal megjavul a hangulatom.

– Megmondom őszintén, hogy nem értek a színházművészethez. Nem is mély szakmai kérdésekkel készültem, hiszen az átlagos olvasókat, Petőfi népét képviselem.
– Magam is. Több generáció óta. Apám Petőfi-kutató volt és Petőfi idézet van a színházjegyen is. Amúgy nem hiszek az álszerénységben. A Színház ebből az egy szempontból éppen olyan mint a futball: mindenki ért hozzá.

– Mit tart legértékesebb örökségének?
– A már említett apám, és a szintén említett Petőfi örök-lázadását. És a tényt, hogy képesek voltak átadni a legfontosabbat: mi ide tartozunk.

– Mikor kristályosodott ki, hogy az "ide tartozás" az Ön esetében a színházra is vonatkozik? Volt meghatározó élmény?
– Szent-Péterváron - amit akkor még Leningrádnak hívtak, de ettől még Gogol városa maradt - és utóbb Berlinben. Ezeken a helyeken apám éppúgy magyart tanított az egyetemen, mint Varsóban, de akkor még kisfiú voltam.

– Igazgatói megbízatása hamarosan, a jövő évad végén lejár.
– Nem tudhatom, kinek mi a „hamarosan”. Másfél év például az elődömnél fél ciklust jelentett.

– A direktori pályázatot már idén kiírják. Pályázik?
– A pályázat kiírásának időpontjáról Önkormányzatunk dönt. Egy év múlva mindenképpen el kell dönteni a folytatást. Jelenleg a soron következő évad előkészítése, pénzügyi forrásainak előteremtése a feladatom, ezzel összefüggésben, vélhetően, több pályázatot is megírok.

– Lát esélyt, hogy újra elnyerje?
– Látok. Gondolom, maga is lát. Az igazgató személyénél azonban sokkal fontosabb a Színház és általában a magyar kultúra továbbélése. A megszorító intézkedések következtében, az oktatáshoz és az egészségügyhöz hasonlóan a kulturális intézmények is jóval kevesebb összegből gazdálkodhatnak. A kérdés az, hogy egy nonprofit intézmény az eljövendő „hét szűk esztendőt” hogyan vészeli át. Az amerikanizált kommersz idiotizmus által kialakított elkorcsosuláshoz idomul, vagy őrizve élteti tovább a magyar-európai hagyományokat.

– Ha nem pályázik, vagy nem nyeri meg, hova tovább?
– Akárhogy alakul közös jövőnk, társaimmal rögeszmésen a magyar kultúra megmaradásáért fogunk cselekedni. Azt gondolom, hogy a globalizált fogyasztói társadalommal szemben az egyik legfontosabb állás a mindenkori Valódi Színház lehet.

– A kecskeméti színház felügyelete korábban Szécsi Gábor polgármester közvetlen hatáskörébe tartozott. Az új városvezetés ezt a feladatot Sárközy István alpolgármester hatáskörébe utalta. Az a hír járja, hogy vele nem egészen felhőtlen a viszonyuk. Többször elhangzott az alpolgármestertől, hogy nem egészen híve az Ön által képviselt iránynak, biztos tudja mire gondolok...
– Nem tudom, pontosan miről beszél. Dr. Sárközy István alpolgármester úr például el volt ragadtatva a Kopasz énekesnőtől. Még a közgyűlésben is idézte. Tudtommal a kulturális alpolgármester úr számára magyar tanárként is fontos az érték, a magyar kultúra. Így a „Kultúra Magyar Városa” címmel kitüntetett városunkban büszke arra, hogy immár másodszor van olyan évadunk, ahol hét magyar szerző műve szólal meg a kecskeméti színpadokról, az országszerte dívó kommersz amerikanizált bulvárdarabok helyett.

– A múlt héten megjelent egy cikk az egyik országos napilapban. Ott azt írták: kinevezésének nem valószínű a meghosszabbítása. Ennek okaként a színház gazdálkodását jelölték meg. Lehetséges utódait is megnevezték Cseke Péter vagy Seres Zoltán személyében. Mi volt a gond a gazdálkodással, és mit szól a találgatásokhoz?
– A Népszabadság tudósítója vélhetően félreértette a nyilatkozó dr. Sárközy István alpolgármester úr szavait. Pénzügyekben, családom szerint, "vaskalapos konzervatív" ódivatú vagyok. Még banki kölcsönöm sincs, nem is volt. A létezőt és nem a remélt várhatót szeretem költeni, ezért sem vagyok "jó fogyasztó". Színházigazgatóként e tekintetben, még szigorúbb vagyok, s talán ezért is, azon kevés színházak közé tartozunk, melynek, igazgatásom alatt túlköltekezése, tartozása nem volt. Az más kérdés, hogy minden költségvetési tárgyaláson, akár konfrontatív módon, igyekeztem Színházunknak a támogatását megőrizni. A "kevesebb a pénz" megnyilatkozás ugyanis nem pusztán könyvelési kérdés, ez mindig családok sorsát, megélhetését érinti. Morális kötelességem munkatársaimért, a lehetőségekhez képest, mindent elkövetni. A lehetséges utódról, - hogy másik kérdését is megválaszoljam: nem hiszem, hogy az általam nagyrabecsült alpolgármester úr, vagy a cikk írója látnoki képességekkel bírna, így erősen valószínű, ők sem tudják, hogy a képviselőtestület kire szavaz majd. Tizenhét évvel a rendszerváltás után, úgy hiszem, nyugodtan feltételezhetjük: a demokrácia játékszabályai szerint lebonyolított, korrekt döntés születik majd. Cseke Péter barátomat egyébként nagyra becsülöm. Remek színész, méltán népszerű, és nem csak a hölgyek körében. Nem volt alkalmunk együtt dolgozni, Kecskemétre költözésem előtt a Nemzeti Színházban rendeztem, a Turay Ida Színtársulat, ahol ő mostanában alkot, akkoriban még nem létezett.

– Mi a véleménye a befogadó színházról? Nem általában, hanem Kecskemét vonatkozásában.
– Nem hinném, hogy kellene még egy befogadó színházat építtetni Kecskeméten. Tíz éve minden lehetséges fórumon deklarálom, hogy a Katona József Színház a legszélesebb skálán fogadja be az előadásokat. Évek óta a Kecskeméti Országos Színházi Találkozó, a KOSZT keretében is. A bérletsorozatokat úgynevezett „befogadószínházi” hakni-előadásokkal feltölteni ugyanakkor a magyar Színház végét jelentené.

– Milyen állapotban van a színház épülete? Látszólag jó, de műszakilag is? Felújításra nincs szükség valamelyik Önök által hasznosított ingatlanban?
– Gondolom a használatra gondol. Büszke vagyok rá, hogy legalább látszólag jó műszaki állapotban vagyunk. Rengeteget dolgoztunk ezért az elmúlt kilenc évben. Más színházakat tökéletesen „lelaknak” feleennyi idő alatt. A műszaki igazgatónk háromoldalas listát tud adni arról, mit végeztünk el. S nyilván legalább ugyanennyit arról, mit kellene elvégezni, ha volna rá pénzünk.

– Térjünk vissza az Ön személyére! A lelke hány éves?
– 99 és 25. E kettő egyszerre. Így élem meg.

– A frizuráját a hangulata határozza meg?
– Nem. A hajnyírógépem, melyet tizennyolc éve használok.

– Mi az, amit utál?
– A képmutatás, a gyávaság, a kisszerűség.

– Szigorú főnök? Mi az, amivel biztos ki lehet húzni a gyufát?
– Főnököt kettőt ismertem: Winnetou-t és Chingacsgukkot. Lám, már a nevét sem tudom leírni rendesen. És nincs gyufa, öngyújtót használunk, amikor olykor (nagyon helytelenül) rágyújtunk.

– A fiai mivel foglalkoznak?
– A legnagyobb végzős politológus, a két kisebbik is tanul még.

– Ön szerint mi a színház szerepe?
– Legyen és játsszon.

– Bővebben: elgondolkodtat, szórakoztat, nevel, tükröt tart?
– Mindezt folyamatosan és együtt. Na látja, hogy ért hozzá.

– Megosztotta a kecskeméti közönséget. Ez cél volt, vagy "melléktermék"?
– A jó Színház mindig megoszt. A jó Színház cél volt, semmiképp és végleg nem "mellék".