2006.12.28. 11:21
Rendőrbe kötött, mert ugatott a kutyája
Leütötte a férjét egy rendőrtiszt a Műkertvárosban – ezt állította az az asszony, aki a Kecskeméti Rendőr-kapitányság ügyeletétől kért segítséget. Azonnal egy járőrt küldtek a helyszínre, ahol kiderült, hogy nem egészen így történt az eset.
A férfi ugyanis megelőzően köpködni kezdte a szomszédjában lakó nyomozó ugatós kutyáját, amit persze nem hagyott szó nélkül az állatbarát gazda. Vita kerekedett, mire a kutyaellenes szomszéd ököllel állon ütötte a rendőrt. Megtette volna újból is, csakhogy a nyomozó a második ütést már hárította. Ennek következtében a szomszéd a földre esett, mire rendőri segítséget kért a felesége.
A rendőrjárőr nem tett különbséget a „peres felek” között: mindkét vitázót megszondáztatta. A nyomozóról kiderült, hogy nem fogyasztott alkoholt, a köpködős szomszéd szondája azonban elszíneződött. A kutya-vita várhatóan a rendőrségen folytatódik a két férfi között.