Ahány jelenet, annyi csata

– Létezik még felnőtt amatőr színjátszás?
– Magam is meglepődtem rajta. Le a kalappal a kecskeméti pótszékesek előtt, akik vállalják a vasárnapi próbákat, és az egész heti munka és hajsza után van kedvük és erejük játszani. Persze meg is értem őket, hiszen én is sokáig űztem ezt a műfajt. A nyolcvanas években egy felnőtt színjátszó csapattal minden nap (pontosabban éjszaka) próbáltunk a kecskeméti művelődési házban. Jártuk az országot, sorra nyertük az akkori fesztiválokat, díjakat. Később mindenkit más utakra vitt az élet, és nem szerveződött újabb csapat. Rendezőként viszont megmaradtak a darabálmaim, megőriztem a szövegkönyveket.

– Mikor találkozott a Potszék Társulattal?
– Két éve a Múzeumok Éjszakája kapcsán kerestem meg az akkori alapítót, hogy  csináljunk nálam az üzemben  igazi üzemszínházat . Elkezdődtek a  főleg mozgásszínházi próbák, majd három nagysikerű előadás. Sárosi Gábor rendezte a darabot, én csöndben figyeltem az eseményeket. Egyszer megkérdezett, hogy szerintem így jó lesz? Őszintén válaszoltam, pedig nem voltunk azonos véleményen. Idén augusztusban ők kerestek meg, hogy rendező nélkül maradtak, lenne-e kedvem velük dolgozni.

– Miért Háy, miért házassági dráma?
– Kész darabtervvel, szereposztással, próbabeosztással fogadott a csapat. Akkor már igent mondtam, nem lett volna fair visszalépni, de az első próbákon még szívtam a fogam. Aztán kiderült, hogy sok mindenben jól döntött a csapat. Egyetlen szerepre nem volt sokáig színészem, az utolsó két jelentben színre lépő öregasszonyra. Végül Orbán Editet kértem fel rá, aki nem tagja a társulatnak, vendégként játszik most velük. Egyébként a darabban nincs főszereplő. Az ügy maga a főszereplő. Az ügy pedig: hogy házassággal vagy a nélkül? Vizsgáljuk a nőt, aki megcsalja a férjét, a férfit, akit megcsaltak, ugyanezt vica versa. Minden jelenet egy csata, mondhatni bokszmeccs. Férfiak és nők vívódnak egymással, a kapcsolataikkal, az életükkel.

– A hétköznapokban egy céget vezet. Mérnöknek tanult, hogy lett önből rendező?
– Siroki születésű vagyok, már az egri középiskolában érdekelt a színház. Azért lettem Kecskeméten főiskolás, mert a városban dolgozott Ruszt József Kossuth-díjas rendező. A főiskola mellett három évig tanultam színészmesterséget, rendezést, dramaturgiát a budapesti Népművelődési Intézetben. Mindeközben a már említett kecskeméti felnőtt színjátszó csoportban játszottam – amely a GAMF és a Művelődési Ház fenntartásában működött –, és Vándorfi László mellett segédrendeztem. Nagy ajándéka az életemnek, hogy én újíthattam fel a ma már Hírös Agóra színháztermét az akkori próbáink, előadásaink helyszínét.  

Komédia, lányregény, dráma

A színjátszó csoport 2012-ben kezdett el működni Felnőtt Társulat néven Sárosi Gábor szervezésével és vezetésével, a Kecskeméti Ifjúsági Otthon keretein belül. 2013-ben Tasnádi István Finito című verses komédiájával debütáltak, és Országos Ezüst Minősítést értek el a Magyar Művek Szemléjén. Tavaly Kiss Csaba: A dög című lányregényét vitték színre. Újabb ezüstminősítést érte el, továbbá Gulyás László kiváló színészi munkáért díjban részesült. Tavaly nyáron alakultak önálló társulattá, Pótszék Társulat néven.