Beruházások

2024.04.24. 11:34

Több fontos fejlesztés indult el az elmúlt időszakban Madarason – galériával

Az ipari parkban egy 880 négyzetméteres iparcsarnokot építenek, amire 423 millió forintot hívtak le, ezt a Bács-Kiskun Vármegyei Fejlesztési Ügynökséggel közösen alakítják ki, jelenleg a közbeszerzés kiírása van folyamatban. Játszóteret építettek, a Régi Presszó épületét felújították részben LEADER-es pályázatból, részben saját erőből. A közvilágítást megújítják. A részletekről Balla Csaba polgármester tájékoztatta a baon.hu-t.

Márton Anna

A kommunális eszközbeszerzést 15 millió forinttal támogatja a Magyar Falu Program. A temetőben urnafalat építenek 10 millió forintos LEADER-támogatásból és saját forrásból. Fejlesztik az infrastruktúrát, egységes járdaszerkezetet alakítanak ki a faluban, saját gépekkel, eszközökkel.

Balla Csaba Madaras polgármestere
Balla Csaba Madaras polgármestere
Fotó: Márton Anna

– A tavalyi évben túl sok fejlesztésre nem volt lehetőségünk, de ez országos tendencia volt. Olyan dolgokat tudtunk megvalósítani saját munkával és egy kis támogatással, amelyek hasznosak a falunak, ilyen volt a saját tervezéssel, saját munkával készült játszótér. A Kossuth Lajos utca egyik fele, amióta az eszemet tudom, az egy sáros földes utca volt, és abból tudtunk csinálni 880 méter hosszan egy vizes makadám utat, amit szintén saját erőből valósítottunk meg. A LEADER pályázat hatmillió forintos támogatásából és jelentős önerőből a Régi Presszó épületét megújítottuk. A gazdákkal többször összefogtunk és a külterületi mezőgazdasági utak nagy részét megjavítottuk, főként azokat, amelyek stratégiai útnak számítanak a madarasiak részére – fogalmazott a polgármester.

Balla Csaba hangsúlyozta: a civil szervezetekkel nagyon jó együttműködést alakítottak ki. Szinte minden szervezettel jó a kapcsolatuk. A vezetők irányítják a szervezeteket, de konzultálnak, egyeztetnek az intézmény vezetőkkel, a polgármesterrel. 

Az idei beruházásokról megtudtuk, hogy LEADER pályázaton nyertek 10 millió forintot, amihez az önkormányzat öt százalékos önerőt tesz hozzá és a temetőben két gránitlapos urnafalat hoznak létre. 

A faluban nagyon sok régi járda van, több részen már fel van szedve, akár a háztulajdonos által, aki a háza előtt valamilyen munkálatot végzett, vagy a szennyvízcsatornázások miatt, és sok helyen nem folyamatos a járdakialakítás. Ezeknek a javítására vesznek egy betontörő daráló gépet, aminek az lesz a funkciója, hogy azt a járdát, betont, amit felszednek, azt összedarálja és a darálékot alapnak használják, amit saját gépeikkel, munkásaikkal építenek be az adott területre. 

– Mivel van egy saját térkőgyártó üzemünk, mi pontosan tudjuk, hogy mennyi térkövet kell legyártanunk, természetesen a szegélyeket és csatornalefolyókat is, amiket bele kell építeni, azt is elkészítjük. Majd a lakosság tájékoztatását követően felszedjük a régi, rossz minőségű járdát, ledaráljuk és visszaépítjük általunk gyártott térkövekkel együtt – mondta a polgármester.

Az infrastruktúrát szeretnének fejleszteni

– Nem kell várni a csodát szerintem, egyszerűen jó szervezéssel el kell kezdeni a munkát. A gépeink megvannak hozzá. Nagyon jól tudatosan felfejlesztett gépparkunk van – hangsúlyozta Balla Csaba.

A polgármester kiemelte továbbá, hogy a közvilágítást is fejlesztik a következő hetekben Madarason. A meglévő 360 darab közvilágítási lámpát kiegészítik további 155 lámpával, ezekhez a vezérlő szekrények már megérkeztek. 

A jelenlegi világítás nem megfelelő sem közlekedésbiztonsági, sem közbiztonsági szempontból. 

Tulajdonképpen jelenleg csak a Fő utca világítása elfogadható. LED-es közvilágítást alakítanak ki, amely szabályozható. Minden második villanyoszlopra tesznek lámpát, ami nagyban javítja a közbiztonságot. A fogyasztást tekintve jelentős megtakarítást tudnak elérni a magyar fejlesztésű szabályozható lámpákkal. A lámpák kamerákat és IT eszközöket is vezérelhetnek.

– Ez mind a lakosság érdekét szolgálja a jövőben. A munkálatoknak, ami a faluban jelenleg folyik nagy része saját munkáink, ami annyit jelent, hogy mi biztosítjuk a forrást hozzá. A mi munkánk az, ami nagyon nagy pluszt jelent benne. A parkokban, köztemetőkben kültéri padokat újítottunk meg. Az óvodát és a művelődési házat is felújítottuk. A gondozóházunk is sorra kerül hamarosan. A térkőgyártó üzemünknél is tervezünk renoválást – mondta. 

Majd arról is beszélt, hogy van egy saját csemetekertjük, amit ők telepítettek be facsemetékkel, ezekből több mint kétszázat most ki fognak ültetni a faluban. – Sokkal többet telepítünk, mint amennyit a balesetveszélyek és a kiszáradások miatt ki kellett vágnunk. A régi kivágott fenyőfákból fűrészárut állítottunk elő saját gépeinkkel, a keményfákból a padok ülőfelületeit készítettük el, amelyek már cserére szorultak. A hivatal udvarában készül egy olyan parkoló, amit saját munkatársainkkal, saját gyártású térköveinkkel kivitelezzük – sorolta Balla Csaba.

csemete kert, Madaras, fejlesztés
Saját csemetekertet is kialakítottak Madarason
Fotó: Márton Anna

A piactéren is hasonlóképpen fejlesztenek 

Tavaly elkészült a beton zsalutéglából saját maguk által legyártott kerítés, amire szintén ezekből a felfűrészelt fáknak a deszkáiból építenek díszkerítést. Az ipari parkban csarnokot építenek, amire 423 millió forintot hívtak le, a beruházást a Bács-Kiskun Vármegyei Fejlesztési Ügynökséggel közösen valósítják meg. Jelenleg a közbeszerzés kiírása van folyamatban, várhatóan pár hónapom belül lezárhatják az eredményes közbeszerzést és megindulhat az építkezés.

880 négyzetméteres ipari csarnokot terveztek öt tonnás híddaru előkészítéssel, ami bármiféle gépgyártásra, lakatosüzemre alkalmas lesz. 

– Azért szükséges egy ilyen iparág megteremtése a faluban, mert nincs a mezőgazdaságon kívül húzó iparág, ez pedig nagyon nagy probléma. Addig, amíg a gazdák néhány emberrel, akár idényjelleggel meg tudják oldani a földjeik megművelését, addig egy ilyen csarnok több embernek adna megélhetést – részletezte Balla Csaba.

A polgármester a tervek közül kiemelte továbbá a jelenlegi szociális otthon bővítését. Fontosnak tartja, mert jelenleg is hosszú várólista van. A koronavírus járvány után tapasztaltakat követően hirtelen megnőtt az igény a szociális otthonra. Ami lényeges továbbá, hogy ezzel új munkahelyeket is teremtenek, a több bentlakónak a helyi szolgáltatásokat is lehet bővíteni.
 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában