Nyíri erdő

2024.03.15. 18:34

Ropogtak a fegyverek, dörögtek az ágyúk Kecskeméten március 15-én – galériával, videóval

A délelőtti programsorozatot követően délután a hetényegyházi Nyíri erdő Szent Hubertus Parkerdejében folytatódott a március 15-i városi megemlékezések sora Kecskeméten.

Horváth Péter

Nyitrai András, a Szabadságharc 1848-49 Alapítvány kuratóriumi elnöke megnyitó beszédében elmondta, hogy március 15. ünnepe az, amit minden hatalom magának akart kisajátítani az ellenkező oldal ellenében. Pedig a szabadságharc története nem erről szól, hanem a nemzeti egységről, hiszen a nemzet addig, amíg bírta, összefogva vívta harcát a szabadságért. Ezt Petőfiék jól tudták, és a mi, a mártírok utódai fogadjuk meg ezt az üzenetet – hangsúlyozta Nyitrai András.

20240315_Marcius 15 Nyiri erdo_kecskemet_HP_PN.36
A délelőtti programsorozatot követően délután a hetényegyházi Nyíri erdő Szent Hubertus Parkerdejében folytatódott a március 15-i városi megemlékezések sora Kecskeméten.
Fotó: Horváth Péter

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta a  hagyományok ápolásának, az ősök tiszteletének fontosságát, és köszönetet mondott a hagyományőrző huszár csatájában résztvevőknek. Értünk harcoltak, a magyarokért és a nemzetért. Méltatta Szulyovszky László egykori kerületvezető erdészt, akinek életműve a parkerdő, és ahol hivatalosan 35 éve ünnepelhetnek a kecskemétiek.

Ezt követően a Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola Móricz Zsigmond Általános Iskolájának diákjai adtak műsort, majd Turán-Futsek Soma szavalt.

Ezután következett a magyar honvédek és az osztrák katonák csatája. A történelmet a Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület, a Kunszentmiklósi Nemzetőrök, a kocséri Gábor Áron Diák Tüzércsapat és a 61. Rukavina zászlóalj keltette életre. A harcban korabeli fegyverekkel és ágyúkkal lőttek egymásra a honvédek és az “osztrákok”, természetesen csak vaktölténnyel.

A megemlékezés végén dr. Papp Zoltán önkormányzati képviselő Az év polgárőr egyesülete elismerésben csütörtökön részesült Hetény Vezér Polgárőr Egyesület tagjaival együtt helyezte el az emlékezés koszorúját a parkerdő emlékművének lábánál. 

 

A cikkben szereplő videó megtekinthető a Baon.hu Youtube-csatornáján is.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában