Kalocsa

2020.10.20. 07:00

Előadásokat tartottak a Vidéki Nők Nemzetközi Napja alkalmából

Előadások és kerekasztal-beszélgetések várták az érdeklődőket a Család- és KarrierPONT jóvoltából megtartott Vidéki Nők Nemzetközi Napja elnevezésű programon.

Gábor János

Mészáros Mónika Alíz szólt a program résztvevőihez a Vidéki Nők Nemzetközi Napján Kalocsán

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Gábor János

Minisztériumi előadással kapcsolta a Vidéki Nők Nemzetközi Napját a nemzeti összetartozás évéhez a kalocsai programot is szervező Magyar Női Unió (MNU). A Család- és KarrierPONT jóvoltából a Városi Színházban a napokban megtartott programon Mészáros Mónika Alíz, a szervezet társalapítója hangsúlyozta: a trianonra mutató emlékév okán nemzeti színű, kalocsai mintával díszített mézeskaláccsal ajándékozták meg a vendégeket, és a programban a szomszédos országok együttműködési lehetőségeiről szóló előadás is szerepelt.

Az MNU képviseletében felszólaló Mészáros Mónika Alíz elmondta: lévén a rendezvények mindegyike abszolút alulról jövő kezdeményezésként valósul meg, büszkék rá, hogy évek óta folyamatosan megszervezhetik, még akkor is, ha idén a szokottnál szigorúbb feltételek és vírusvédelmi előírások mellett kellett dolgozniuk.

A Vidéki Nők Nemzetközi Napját (október 15.) eredetileg a falusi szegénység felszámolására hozta létre a ENSZ, még 2007-ben. Ennek a napnak a küldetése az, hogy a vidéki nők munkáját, illetve a társadalomhoz hozzáadott értékét megbecsülés övezze – nyilatkozta Batthyány-Schmidt Margit, a kalocsai programot is szervező Magyar Női Unió elnöke. Elmondta: szervezetük harmadik alkalommal valósít meg ünnepi programsort Kalocsán. Először 2018-ban jelentek meg a városban, amikor a fő rendezvényt tartották itt, míg másik két településre kísérőprogramokat szervezetek. Ezúttal viszont Nagyoroszi volt a kiemelt helyszín, míg Kalocsa és Tolna a kisebb rendezvények házigazdája lett.

Az unió vezetője hangsúlyozta: nagyon sajnálja, hogy a járványveszély miatt ezúttal nem tudtak szomszédos országokból származó vendégeket hívni, de azért így is akadt olyan előadó, aki a nemzetek közötti kapcsolaterősítésről beszélt. Dr. Torda Márta, az Agrárminisztérium osztályvezetője például Összetartozás és együttműködés a Kárpát-medencében címmel mutatott rá ezekre a lehetőségekre. Szintén a kalocsai programban került sor különböző mezőgazdasági cégek részvételével zajló kerekasztal-beszélgetésre a Hagyományok, ízek, szokások témájában, illetve könnyedebb elemként frizura- és sminktanácsadást, valamint workshopot, kóstolóebédet is hirdettek Hagyományos ízek nyomában címmel.

A kalocsai programot Mihályi Réka Fonogram díjas énekesnő koncertje zárta.

Mészáros Mónika Alíz szólt a program résztvevőihez a Vidéki Nők Nemzetközi Napján Kalocsán
Fotó: Gábor János / Petőfi Népe

Gazdaságélénkítő programokon is dolgoznak

Batthyány-Schmidt Margit elmondta: a Magyar Női Unió tevékenysége nem merül ki az ehhez hasonló rendezvények szervezésben, hanem aktívan dolgoznak a vidéket erősítő gazdaságélénkítő programokon – alkalmazkodva a pandémia okozta új életfeltételekhez. A legutóbbi néhány kezdeményezésükről szólva elmondta: a honlapjukon és Facebook-oldalukon e-learning formájában is meghirdették azokat a képzéseiket, amelyek eddig kizárólag a CSAK pontokban voltak elérhetők, és rendszeresen szerveznek karrier-tanácsadásokat – hangsúlyosan nem csak vállalkozóknak. Szintén a járvány miatt visszaeső kereskedelmi forgalom erősítésére hozták létre A vidék házhoz megy című programot, aminek keretében összekötötték a városban élő vásárlókat a kisebb élelmiszer-termelő gazdaságokkal.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!