Jegyzet

2025.06.18. 07:04

A szívszorító történetek velünk maradtak

A Sváb Ételek Fesztiválján szombaton azt mondta a császártöltési polgármester, hogy a hagyományok megőrzés mellett ugyanolyan fontos a tradíciók megélése. Azaz egy jó sváb étel, amelynek a receptjét valamelyik ükmama vetette papírra, legalább olyan jelentőségű, mint egy régi kép, vagy akár a nemzeti viselet.

A szombati  Sváb Ételek Fesztiválján az emberek a terített asztalok mögött tudták megbeszélni a problémáikat, megélni a hagyományaikat és felidézni a régi öregek történeteit. A kérdés csak az, hogy vajon meg lehet-e őrizni itthon a sváb tradíciókat?

sváb, ételek, fesztivál, hagyomány
A Sváb Ételek Fesztiválján a hazai németek hagyományaiba pillanthattunk be
Fotó: Barta Zsolt

A trianoni Magyarországban úgy félmillió német nemzetiségű ember élt. Ezt a létszámot megfelezte az 1946-48-as kitelepítési hullám, illetve a malenkij robotra is elhurcoltak több mint 35 ezer embert, a német csapatok 1944-45 során 40-50 ezer német ajkú polgárt evakuáltak. Micsoda rémálom lehetett a hazai kisebbségnek ez a 4-5 év! Csoda egyáltalán az, hogy ma még vannak olyan honfitársaink, akik németeknek nevezik magukat, ahogy az is, hogy Császártöltés, Hajós vagy Nemesnádudvar megmaradtak nemzetiségi falvaknak. 

A szocializmusban sem volt ildomos a sváb származást hangoztatni. Ez a rendszerváltás után megváltozott, de nagyon nehezen nyíltak meg az öregek, akik meséltek a hadifogságról, a Donbasszban eltöltött évekről, a kitelepítésről és egyéb szörnyűségekről. 

Nekem szerencsém volt két olyan beszélgetést végig hallgatni, ahol nagyon idős emberek mesélték el a történeteiket. Több száz falubeli hallgatta őket. Ezek az idősek ma már nincsenek köztünk. Hosszú kort éltek meg, mert a pokol hetedik bugyrából jöttek vissza, ők voltak a legszívósabb emberek. Nem éltek hiába. Megosztották velünk azokat az élményeket, amelyek borzalmasak voltak, de a történelmünknek mégis egy fontos szelete. Jó, hogy visszajöttek, jó hogy sokáig éltek, jó, hogy elmondták nekünk, hogy okuljunk belőle.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!