Pusztító tűz

Pisak és Marusici környékén házak égtek porig, autók váltak füstölgő vassá, nyaralók és helyiek menekültek az éjszakában. És ezek nem távoli képsorok, sokunknak ismerős ez a vidék, talán emlék is köt ide. Most mégis füst borítja, ahol korábban tengeri szellő simogatta az arcunkat. 

Ez nem egyszerű természeti csapás. Ez egy figyelmeztetés. A tomboló hőség, a csapadékhiány, a kiszáradt aljnövényzet és a viharos szél olyan elegyet alkot, aminek a végén csak hamu marad. És bár most is ott küzdenek tűzoltók, önkéntesek, repülőgépek és hajók, az időjárás továbbra sem kegyes. A hét közepéig 35–38 fokos hőség jön, csapadék csak később, talán akkor is kevés. 

Félelmetes belegondolni, hogy talán nem is a természet indította el a lángokat, hanem egy ember. Ha valóban gyújtogatás történt, az nemcsak bűncselekmény, hanem arculcsapás mindazoknak, akik az otthonukért küzdenek most. 

Ez a katasztrófa nem csak horvát ügy. A klímaváltozás, a megelőzés hiánya, az emberi felelőtlenség mind olyan dolgok, amelyek a határoknál nem állnak meg. A kérdés most nem az, hogy segítünk-e, hanem az, hogy tanulunk-e belőle, mielőtt túl késő lesz. A következő nyár már lehet, hogy nálunk hoz pusztító lángokat. A katasztrófavédelem hétvégi összefoglalóját elnézve, Bács-Kiskunban is bőven akadtak tűzesetek. Szerencsére ezek legfeljebb csak néhány hektárt érintettek. Egyelőre! Reméljük, mi azért megússzuk a természet efféle pusztítását.