Jegyzet

2025.02.08. 08:00

Jellemfejlődés az írás által

Új munkahelyen kezdeni soha nem könnyű, még akkor sem, ha pozitívan állunk hozzá a változásokhoz. Egyrészt izgatottak vagyunk, másrészt teher is nehezedik ránk, hiszen alkalmazkodnunk és bizonyítanunk kell. A környezetváltozás, az új emberek és a feladatok miatt stresszelünk, amelyeket meg kell tanulnunk kezelni. A jellemfejlődés fázisain megyünk keresztül.

Az új munkahely új kihívásokat és izgalmakat rejt. Ez velem is pontosan ugyanígy történt két évvel ezelőtt. Amikor jelentkeztem az online szerkesztői állásra, kissé bizonytalan és ugyanilyen tapasztalatlan voltam. Fogalmam sem volt akkor még arról, hogy jól döntöttem-e vagy, hogy mibe is vágtam bele a fejszémet. A döcögős kezdet, a későbbi nehézségek és a folyton visszatérő stressz ellenére is azt kell mondanom, hogy jól döntöttem és szeretem a munkámat. Tulajdonképpen nem túlzás azt mondani, hogy itt válok felnőtté, hiszen rengeteget tapasztalok és állandó jellemfejlődésen megyek keresztül.

jellemfejlődés, írás, jegyzet
A jellemfejlődés fázisain megyek keresztül az írás által
Fotó: Shutterstock.com /Illusztráció

Jellemfejlődés az írás által

Néhány hónapja fészkelte magát a fejembe a gondolat, hogy elkezdjek kisebb szösszeneteket írni a Petőfi Népe címlapjára. Gondoltam, miért is ne? Ez egy újabb sikerélmény számomra, álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer az én irományaimat olvassa majd bárki is. Büszkén dicsekedtem az első publikálásommal. Izgatottan rohantam megvenni az aznapi újságot, hogy otthon megmutatva azt, a család és a barátok is velem örülhessenek apró sikeremnek. Azóta az írás egészen új érzelmeket ébresztett fel bennem, melyeket a munkámnak köszönhetek, bár ezek az ambíciók talán mindig is bennem voltak. Jó érzéssel tölt el, amikor a családtagok megemlítik egy-egy írásomat egy beszélgetés kapcsán.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!