Mennyi az annyi?

Vizi Zalán

Az autóvásárlás fortélyai. Ugye, ez nem kezdődik jól. Sajnos vagy nem sajnos, úgy alakult, hogy autót kell vennem. A használtautó vásárlása viszont az egyik legnehezebb feladat (a kellő mennyiségű pénz összeszedésével együtt persze), ugyanis mindenki megbízható, kevésbé ütött-kopott, remélhetőleg kevés kilométerrel rendelkező gépjárművet szeretne venni. A piacon a kínálat relatíve nagy, az árak – ha ezt laikusként mondhatom – kicsit elszabadultak, de talán nem annyira, mint a lakáspiacon. Amit viszont tapasztaltam az elmúlt hetekben, az döbbenetes. Az autó előéletét ugyanis le lehet kérni, de nemcsak a magyarországi előéletét, hanem a nemzetközit is. Egy kezemen már nem tudom megszámolni, hogy hány átverésbe szaladtam volna bele, ha ezt nem teszem meg. Többször is előfordult ugyanis, hogy kiválasztottam egy számomra megfelelő kocsit, lekértem a magyarországi előéletét, és ha ott még nem is találtam kivetnivalót, akkor a nemzetközi vizsgálat során már igen. Az egyik autót például az egyik budapesti kereskedő 110 ezer kilométerrel árulta egészen jó áron. Gyanús is volt kicsit. A magyar előéletében az látszott, hogy nem volt biztosításos karambolja, a nemzetközi előéletben viszont azt láttam, hogy Olaszországban két évvel ezelőtt már 180 ezer kilométer volt benne a forgalmi vizsgáján… Ha feltételezem, hogy az elmúlt két évben ez a kocsi nem egy helyben állt, akkor szinte biztos, hogy több mint 100 ezer kilométert csaltak. De vajon hogyan és miért tekerik vissza a kilométer óráját? Miért… hát persze, hogy könnyebben el tudják adni, de ez milyen gazemberség már. Egy ismerősöm a példámból kiindulva kíváncsiságból a már meglévő, nagyjából fél évvel ezelőtt vásárolt autóját vizsgáltatta meg, és kiderült, egy évvel ezelőtt Németországban több kilométer volt az autójában, mint amit most neki kiír a műszerfal. Egy ideális világban ez nem történik meg.

Lease,,Rental,Car,,Sell,,Buy.,Dealership,Manager,Send,Car,Keys
Fotó: shutterstock.com / illusztráció