Dráguló tejszínhab

Barta Zsolt

Jó egy hónapja írtam, hogy levitte az egyik bolthálózat a tejszínhabspray árát. Nem akciózott, csak úgy magától, majdnem egy százassal csökkentette az árát. Boldog voltam. Jó előjelnek tartottam, hogyha lassan is, de egy-két termék esetében csökkennek az árak. De félve attól, hogy ez ideiglenes lesz, gyorsan vettem három doboz tejszínhabot. Na, így legyen ötös találatom a lottón! A döntésem sajnos megalapozott volt. A bolthálózat a minap felemelte 150 forinttal az említett termék árát. Ez a változás nem kevés. Három zsömle árát jelenti. Ennyivel kérnek többet ugyanazért a termékért a kasszánál.

Egyszerűen nem értem. Szinte áttekinthetetlen az árak változása. Pontosabban csak egy dolog biztos: a bolti dolgozók kezében lévő árgépek folyamatosan működnek. Hogy miért? Nagyon sok okos ember elmagyarázta már az okokat. Én azonban arra gondolok, hogy egy idő után az infláció öngerjesztő folyamattá válik. Olyan ez, mint amikor a Rejtő Jenő-könyvekben a kocsmában elcsattan egy pofon, aztán az összes vendég nekiugrik a szomszédjának. Indok nincs. Legfeljebb egyetlen szó: csak. Na, így vagyunk az áremelkedésekkel is. Az egyik rokon Németországban dolgozik. Korábban mindig itthonról vitte azokat a mindennapi léthez szükséges dolgokat, amelyeket használ. Nemrég rámírt a neten. Jövök haza, németben minden olcsóbb, mint otthon. Mit hozzak nektek? Küldj egy listát, a végén elszámolunk. Itt tartunk. A helyzet annyiban változott a korábbi évekhez képest, hogy most mi vagyunk a drágábbak, mint a németek. Amiben azonban nem történt változás az az, hogy a németek háromszor többet keresnek, mint mi.