Vélem-én

2016.12.16. 15:21

Paradicsom

Remek folyó a Duna, értékeit hosszasan lehet sorolni. Dunánk sokak számára a folyó fogalmának megtestesítője. Ráadásul sok víz lefolyt rajta és állítólag fog is.

Kubatovics Tamás

Jelentem: a Dunán – benne, illetve partján – időzni igazán príma dolog, a test és lélek üdítésének kiváló módja. Barátaimmal több mint három évtizede minden évben gyakorolt nyári tevékenységünk, ezért aztán bőségesen szereztem tapasztalatok – szúnyogcsípések és bögölyharapások mellett – ezen a téren. Víznézésben például csaknem verhetetlennek mondhatnám magamat, ha ezt nem akadályozná meg a személyiségemet meghatározó szerénységem.  

Sokan szeretik a Dunát és még többen fogják, ha valósággá válnak azon körvonalazott vízi turisztikai fejlesztések, amelyekről csütörtökön adtunk hírt. Kalocsán és Baján 40, illetve 55 millió forintot szeretnének a vízparti projektekre költeni a kajak-kenu szövetséggel összefogó szervezetek. Így jöhetnének létre a bal parton az Alsó-Duna-völgyi víziparadicsomok. Ezek nem növénytani szakembereket is fejtörésre késztető folyami zöldségek, hanem a síparadicsomok mintájára szerveződő dunai turistaközpontok lennének. Ne legyünk telhetetlenek, fékezzük meg fantáziánkat! Ne gondoljunk arra, hogy Kalocsa és Baja népe a jövőben a Dunán közlekedik majd a szomszéd városba. Ha mégis így tennének, akkor biztosan nem a 51-es főút állapota miatt.

Persze önző dolog lenne a vízparti településektől, ha ki akarnák sajátítani a turisták pénztárcáját, ezért aztán egyéb Bács-Kiskun megyei látványosságokra is érdemes lenne ráirányítani a vízituristák figyelmét. Ha majd idesodorja őket a Duna.

 

Címkék#Baja

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában