Cyberszülők

A minap, sorban állás közben fültanúja voltam két hölgy beszélgetésének. Egy házaspárról folyt a diskurzus: „nekik könnyű, a fiuk havonta küldi haza a lóvét külföldről. Meg se kottyan nekik a karácsony”. Azóta sem hagy nyugodni a párbeszéd. Sok ismerősöm dolgozik más országban. Indokuk a haza elhagyására szinte kivétel nélkül a hónap végén folyton visszatérő, filléres gondok voltak. Itthon maradt felmenőiket „cyberszülőknek” hívom, mert évente átlagosan 2-3 alkalom adódik, mikor nem csak interneten keresztül kommunikálhatnak, hanem meg is érinthetik gyerekeiket.

Éppen két hete találkoztam egy ismerősömmel: a fia Franciaországban él, és valóban időről időre segíti anyagilag. Okostelefont is ő vett neki. Az anyuka 60 éves elmúlt, és bevallotta: utálja az új készüléket, mert bonyolult, de muszáj használnia, hogy láthassa a gyerekeket. Hónapokig tanulta, hogy kell kezelni a Skype-ot és a Vibert. Keserű büszkeséggel újságolta: már matricát is tud küldeni. Mutatott fényképet 3 éves lányunokájáról.

Elmondta: idén csak egyszer tudták meglátogatni, mert külföldön sem osztogatják két marékkal a szabadnapokat. Mikor unokája meglátta, mosolygott, és mamának szólította. Át akarta ölelni, de a kislány az apja mögé bújt. Ismerte ugyanis az arcot, és gyakran puszilta meg a mamát a laptop képernyőjén, de érintése vadidegen volt számára. Tavaly együtt töltötték a karácsonyt, az idei ünnepre azonban nem tudnak hazajönni. Ezért nem díszít fát, nem süt bejglit, sőt még a szokásos túró rudiból és őrölt paprikából álló útravalót sem kell beszereznie.

Végtére is többségében igazat kell adnom a két, sorban álló hölgynek: az én „cyberanyuka” ismerősömnek valóban meg sem kottyan majd ez a karácsony.