Kemény idők

Megesett már ez a megvezetésként említhető csúfság korábban is, de most talán méginkább áldozatai vagyunk a határokon átnyúló, nemzetek fölött álló átejtésnek. Úgy tűnik, nem sokat tehetünk ellene. Utcaszerte világhírű módon legendás és megsüvegelendő furmányosságunk sem elég hatékony ebben az esetben, a hagyományos megoldásokat merész újítóként sutba hajító rafinált tervünk nem működőképes, így a ránk mindig jellemző szerénység mellett kénytelenek vagyunk radikálisan szokatlan és mások által talán megbotránkoztatónak ítélt válaszokat adni a kor – még meg sem fogalmazott, emiatt aztán fel sem tett – kérdéseire. Ugyan mi mást is tehetnénk a mi földrajzi, történelmi helyzetünkben?

A helyzet és a feladat egyértelmű: tennünk kell a csalfa, a napi csúcshőmérsékletek alapján nyárral hitegető, éberségünket futó záporokkal kijátszó időjárás ellen. Kénytelenek leszünk felemelni szavunkat, mert egyre igazságtalanabb és tűrhetetlenebb helyzet kezd kialakulni. Térjen már észhez a világ! Különben még homlokot ráncolunk ám, vagy összevonjuk szemöldökünket!

Mi őszt akarunk! Gyerekeinket behajtottuk az életkoruknak megfelelő emberpalánta-formázókba, már a színváltó hajszálakat sem húzzuk ki, szorgalmasan szedegetjük a különféle zöldségeket, gyümölcsöket, szervezetünket pedig igyekszünk felkészíteni a szüreti időszakkal együtt járó megpróbáltatásokra. Erre beszöknek életünkbe ezek az extra Celsiusok. Fokról-fokra fokozódik a helyzet, de mi másfajta fokolókra vágyunk. Mert kemények vagyunk és mindent kibírunk.
Adjon erőt a tudat, hogy pár hét múlva már fűteni kell. Akkor majd azt utáljuk. Hacsak nem találunk valami mást.