Az újságíró öröme

Amikor májusban megújult lapunk, azt ígértük: olyan lapot fogunk a jövőben is készíteni, „ami társadalmi súlyánál fogva sikerrel áll oda fontos helyi ügyekben az igazságtalanul sérelmet szenvedő egyének és közösségek mellé”. Kollégáim hozzáállását látva kijelenthetem, ezen célkitűzésünknek – talán nem hangzik nagyzolásnak: küldetésünknek – nap mint nap, tudásunk és erőnk szerint próbálunk is megfelelni. Ez valamikor jobban sikerül, máskor kevésbé, ám reméljük, akik rendszeresen olvassák cikkeinket, tapasztalják az igyekezetet.

Természetesen mi is, mint mindenki, aki dolgozik, örülünk a pozitív visszajelzéseknek, hiszen ezek alátámasztják, hogy van értéke, értelme a munkánknak. A múlt héten egy elkeseredett hölgy jött be a szerkesztőségbe, és elárulta: ő is annak a kecskeméti ingatlanos csalónak az áldozata, akiről nem is olyan rég írtam. Az illető végrehajtás alá került lakások jó áron való megszerzését ígérte ügyfeleinek, csakhogy kiderült – a vádhatóság is ezt állítja –, hogy kizárólag a becsapott emberek pénzét akarta megszerezni. A károsult hölgynek is milliói lettek oda, és nem sok esélyét látja, hogy valaha is viszontlátja megtakarítását. Köszönetét és örömét fejezte ki, hogy írtunk a felháborító ügyről, hátha többeket már nem ver át a csaló.

Zavartan válaszoltam, hogy ez a feladatunk, ugyanakkor a köszönet miatt nagy öröm futott át rajtam. Újságírónak egy ilyen mondatnál nagyobb elismerés nemigen kellhet. Persze elismerem, sokszor egy tényfeltáró riport is visszhangtalan maradhat, főleg a mi „következmények nélküli” országunkban. De ha nincs más támasz, segítség a bajban, akkor még mindig érdemes a sajtóban, a nyilvánosság erejében bízni.